Az átlagos magyar gyümölcsfogyasztó ősztől tavaszig főként almát fogyaszt nyersen, kompótként, tésztában és üdítő formájában. A télialma a legfontosabb gyümölcsünk, ezért a termelése és értékesítése indokoltan tárgya a közérdeklődésnek. A gyengébb minőségű, úgynevezett léalmát csak az ipar dolgozza fel.
Az idén a sajtóból különösen sokat tudtunk meg a léalma értékesítési gondjairól, azokról a vitákról, amelyek a termelők szervezetei és a feldolgozóüzemek között folytak. A termelők tisztességes átvételi árat követeltek, ami a termelési költségen felül némi hasznot is tartalmaz, a feldolgozók pedig igyekeztek leszorítani az árakat a világpiaci szint közelébe. Végül kilenc eurócentes átvételi árban egyeztek meg a szembenálló és ellenérdekelt felek.
Van azonban a kérdésnek egy másik oldala is! Nálunk a megtermett alma 70%-a léalma minőségű és csupán 30% az étkezési alma, aminek az oka részben a nem megfelelő, elavult fajta, részben pedig a hiányos növényvédelem és a gondatlan szedés, szállítás. A budapesti boltokban az étkezési almát a fogyasztók 130-150 forintért vásárolják meg, ami 45-50 eurócentet jelent. Nem volna hát érdemes étkezési almát termelni? De igen! Ennek értékesítéséhez még harcos, időt és energiát rabló vitákra se lenne szükség.
