Így segíthet, hogy megmaradjanak a magyar erdők

CÍMKÉK védett magyar zöld

Soha nem látott társadalmi felzúdulást keltett a múlt héten megjelent kormányrendelet, amely az energiahiányra hivatkozva szélesre tárja a kapukat valamennyi védett erdőnk kitermelése előtt. A rendelet egyértelműen veszélyezteti hazánk legértékesebb erdeinek állapotát, és rendkívül súlyos élőhelyvesztést eredményezhet. A WWF Magyarország, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és más zöld szervezetek nyílt levelet írtak a miniszterelnöknek, amelyhez most magánszemélyek és civil szervezetek is csatlakozhatnak aláírásukkal.

Milyen veszélyei lehetnek a rendeletnek?

A rendelet értelmében a legértékesebb állami erdőkben is lehetőség nyílik a tarvágásra. A fakitermelés akár húsz évvel is előbbre hozható, mint amit az erdőterv vágáskorként megállapít, és történhet a madarak fészkelési idejében is, védett és fokozottan védett fajokat veszélyeztetve ezzel. A rendelet szerint nem kell erdeinket a korábban elvárt gondossággal felújítani, engedély nélkül létesíthetők a fakitermelést szolgáló utak, és az agrárminiszter korlátozás nélkül dönthet úgy, hogy bármilyen erdő vágható legyen az erdőterven kívül is.

A WWF Magyarország nem tudja elfogadni az Agrárminisztérium azon álláspontját, miszerint a rendelet nem veszélyezteti a hazai erdők állapotát. „Bár a rendelkezések értelmében az erdőként nyilvántartott ingatlanok területe nem feltétlenül fog csökkenni, azonban nem mindegy, hogy azon milyen korú, fajú és állapotú a faállomány. Az átmenetileg fellendülő fakitermelés komoly kihívást jelent a faanyagtermelés fenntarthatóságának biztosítása szempontjából is, az erdők természetessége pedig biztosan romlani fog hosszú távon is” – mondta Gálhidy László, a természetvédelmi szervezet Erdő programjának vezetője. A tarvágások, az idősebb őshonos fafajú erdeink idő előtt történő kitermelése soha nem látott élőhelyvesztéssel járhat az ország legértékesebb védett területein.

Erdők és klímaváltozás

A fakitermelések utáni sarjaztatás, mint lehetőség nem csak a természetvédelmi, de az erdészeti jogszabályok értelmében is a természetesség romlását vagy a kedvezőtlen állapot fenntartását eredményezi. „A klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásai mellett az erdők természetességének, ezáltal önfenntartó képességének lerontása rendkívüli felelőtlenség, miközben a tűzifaellátás biztosítása az efféle túlkapások nélkül is megoldható lenne. Az, hogy a miniszter engedélyével gyakorlatilag bármilyen erdő kitermelhető az erdőterv lehetőségein felül, egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlan, precedens nélküli korlátlan felhatalmazás. Ez a lehetőség az ország legértékesebb erdőmaradványainak fennmaradását is kérdésessé teszi” – tette hozzá a szakértő.

Az ország legértékesebb védett erdeinek erőltetett ütemű kitermelése és kiárusítása akár évtizedekig, sőt egyes esetekben évszázadokig is kihathat, ez nyilvánvalóan nem áll arányban az átmeneti energiaellátási kihívásokkal. Ellenben olyan módon károsíthatja a klímaváltozástól már jelenleg is nagymértékben szenvedő erdőtakarónkat, melynek következtében nem biztos, hogy képesek lesznek erdei élőhelyeink megfelelően regenerálódni. A magyar erdők a nemzet közös örökségének kiemelten fontos részei, védelmük az állam és minden magyar állampolgár Alaptörvényben rögzített kötelessége.

trees-g8f07683f2_1280

Ezért a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a 10 millió Fa Alapítvány, a Greenpeace Magyarország és a Levegő Munkacsoport közös nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben azt kérik a miniszterelnöktől, hogy vonja vissza a kormányrendeletet – a nyílt levélhez most bárki csatlakozhat aláírásával, magánszemélyek és civil szervezetek egyaránt. Fogjunk össze a magyar erdőkért!

A nyílt levél itt érhető el és írható alá: https://peticio.wwf.hu/

értékelés