Elkerülendő hibák az asztali lámpák megválasztásánál

A megfelelő világítási megoldás megtalálása során, minden olyan megoldást kipróbálunk, amelyek visszatekintve elég sok energiát és költséget felemésztenek, de közben nem sokat tesznek azért, hogy a megfelelő mennyiségű fényt a helyiség megfelelő részébe juttassák.

A lámpáknak ugyan vonzó kiegészítőnek kell lenniük az otthonunkban, de ahelyett, hogy a szépségük alapján választunk, érdemesebb inkább a teljesítményüket és fényerejüket figyelembe venni.

A legmegfelelőbb asztali lámpának a ViaLuce Fénystúdió kínálatából egyszerre vonzónak és funkcionálisnak kell lennie, ezért a lámpa vásárlásakor mindenképpen tartsuk szem előtt a világítási igényeinket, és kerüljük el az alábbi hibákat.

Helytelen magasság

Egy jó ökölszabály, amikor vásárolunk, hogy a lámpa és az asztal együttes magassága nem lehet több vagy kevesebb, mint 147-162 cm. Ez a szabály pedig a szobában lévő összes asztali lámpára, állólámpára érvényes. Segít összefüggő megjelenést adni a helyiségnek.

https-__www.vialuce.hu__-_2022_szeptember_-_cikk3.

Rossz forma vagy karakter

A rossz forma egy nagyon gyakori hiba, amit a legtöbbünk legalább egyszer már elkövetett az életében. Egy túl kicsi lámpa egy nagy asztalon vagy egy nagyon nagy lámpa egy kis asztalon nemcsak ezt a két elemet teszi aránytalanná, hanem a mellette lévő berendezési tárgyakat is.

Vessünk tehát most egy pillantást az asztalunkra! Nagy és nehéz? Akkor remekül fog passzolni hozzá vizuálisan egy robusztusabb lámpa. Amennyiben viszont kicsi és vékony, érdemes inkább finomabb stílusú asztali világítást választani hozzá.

Stílusok véletlenszerű keverése alapismeret nélkül

Nem kötelező egy helyiségen belül ugyanolyan lámpákat használni, sőt arra sincs szabály, hogy egy kollekcióból kellene lámpákat összeválogatni. De mielőtt nekiállnánk összekeverni a különféle stílusú asztali lámpa változatokat, érdemes észben tartani néhány dolgot arról, hogy mit szabad és mit nem érdemes.

Például fontos, hogy ne csak véletlenszerűen keverjük össze a lámpákat, hanem ehelyett inkább olyan stílusokat mixeljünk, amelyekben van valami közös – akár közös árnyalat, fémfelület, szín vagy forma – különbözőek, de mindegyiknek egy kulcseleme hasonló.

Fémek hiányzó összeillesztése

A fém felületek kombinálásának kérdése abszolút ízlés függő. A visszafogott eleganciát kedvelők számára a fémes árnyalatok esetén érdemes hasonló színű lámpákat választani, összepasszoló darabokkal ugyanis nem mellélőni, remek összhang és harmonikus megjelenés teremthető egy-egy árnyalat megfelelő alkalmazásával.

Merészebbeknek a fémes árnyalatok kombinálása izgalmas és vagány kombinációkat nyújthat, ebben az esetben azonban érdemes olyan kontrasztos árnyalatokat választani, mint az arany-ezüst vagy az ezüst-rosegold párosítása.

Csak asztali lámpák használata

A jó világítás megtervezése számtalan lámpa használatát foglalja magában. Általános világítás gyanánt általában mennyezeti vagy függesztett lámpákat használunk, az asztali és állólámpákat pedig gyakran használják olvasásra vagy munkaterületek megvilágításra.

Az asztali lámpa fontos és esztétikus részét képezi otthonunk világításának. A lámpatípus jellegéből adódóan azonban fővilágításként nem alkalmazható, így a megfelelő megvilágítás kialakítása érdekében kiegészítésként mindenképpen használjunk mennyezeti vagy fali megvilágítást is.

 

értékelés