Csempésszük be otthonunkba az őszi természet szépségét!

CÍMKÉK ősz hideg otthon

Bár mostanra már az ősz is elmúlt, és javában benne járunk a télben, talán mégsem tévedünk sokat, ha azt állítjuk, hogy sokak számára ez a legkevésbé kedvelt évszak. Minden kopár, az idő is gyakran borús, szürke, korán sötétedik és hideg van odakinn.

Ezek a dolgok alapvetően is lehangolóak, ha pedig már úgyis arra kényszerülünk, hogy sokat kuckózzunk otthon, akkor legalább a lakásunkat öltözessük színekbe, hogy egy kicsit jobb kedvünk legyen!

Ehhez pedig inspirálódjunk a legszínesebb évszakból, a csodásan szép őszből!

Vidám színek mindenütt

Az őszi természet ezernyi csodás árnyalattal örvendeztet meg minket, melyeket becsempészhetünk az otthonunkba is. Tegyünk fel például az ablakokra piros, narancssárga, citromsárga, esetleg zöld sötétítő- vagy dekorfüggönyt, ami kellemesen meleg hangulatot varázsol az adott helyiségbe.

A hálószobában cseréljük le az ágytakarót egy őszies színű darabra, mely lehet akár levélmintás is. Az ágyneműben is visszaköszönhetnek az évszak árnyalatai, a szenvedélyes vörös például remek választás.

A nappaliban terítsük le a kanapét vidám, meleg színű takaróval, illetve a díszpárnáink is kaphatnak egy évszakhoz illő huzatot. Ha élénk, vibráló árnyalatokkal vesszük körbe magunkat, akkor legalább az otthonunk falai közt megfeledkezhetünk a kinti kopár szürkeségről.

Alkalmazzuk a barna, a narancs- és citromsárga, a piros, a bordó és a zöld különböző változatait. A lakástextilek ebben nagy segítségünkre lesznek, hisz a terítők, takarók, függönyök viszonylag nagy felületet elfoglalnak, és mindig szem előtt lesznek, így ezekkel tökéletesen tudjuk befolyásolni otthonunk hangulatát.

 

Ízléses dekorációk mindenhol

Az őszi természetnek nemcsak a színei inspirálóak, hanem a formái is. Hisz mi jut eszünkbe erről az évszakról? Gesztenye, tök, falevél, makk, dió, mandula, csipkebogyó, szőlő, galagonya és még tovább is lehetne folytatni a sort.

Ezek többségéből gyönyörű dekorációkat készíthetünk, melyeket kis tálakban ízlésesen elrendezve kitehetünk az asztalra, a polcokra, kifüggeszthető formában pedig csodás ajtó- vagy ablakdísz válik belőlük.

Ha nincs lehetőségünk őket beszerezni, akkor keressünk őszi csendéletet ábrázoló fotókat az interneten, nyomtassuk ki jó minőségben, és bekeretezve akasszuk ki a falra!

Mivel mostanság hamar sötétedik, jó szolgálatot tesznek a sárga vagy melegfehér fényű hangulatlámpák, illetve a mécsesekről és gyertyákról se feledkezzünk el.

Őszi színek a fürdőszobában

Itt egy kicsit talán kevesebb lehetőség van a dekorálásra, de azért közel sem lehetetlen küldetés. A legegyszerűbb, ha a törölközőkön köszönnek vissza az ősz színei, de a kilépőszőnyegeket, illetve ha van, akkor a zuhanyfüggönyt is lecserélhetjük valamilyen hangulatos mintájú darabra.

homeandstyle.hu_-_2022_december_-_linkmarketing_-_1

Amennyiben akad némi szabad felület, ide is kihelyezhetünk terményekből készült apró dekorációkat.

Ha otthonunk vidám színekben pompázik, az a hangulatunkra is kihat, és könnyebben elkerülhetjük a téli depressziót!

 

 

értékelés