891. Hogyan tervezzük meg konyhakertünket?
Ne bízzuk a véletlenre veteményesünk kialakítását. A konyhakert gondos tervezése a bőséges termés biztosítéka.
Ne bízzuk a véletlenre veteményesünk kialakítását. A konyhakert gondos tervezése a bőséges termés biztosítéka.
Százezer forintos borkötvényt bocsát ki az Egerben működő Gál Pincészet, a "papír" ellenében 150 ezer forint értékű bort vásárolhatnak a kötvény tulajdonosai - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a pincészet vezetője, ifjabb Gál Tibor.
Egy jól gondozott pálma nem csak mutatós, de eleganciát is kölcsönöz az otthonunknak. Gyönyörű példányokkal díszíthetjük lakásunkat, és még csak nem is jár sok munkával. Lássuk!
Nem könnyű megtalálni a tökéletes kúszónövényt a kertbe, pláne ha azt szeretnénk, hogy virágozzon. Erősen szubjektív lista következik.
Az árnyéliliomokról (Hosta) elnevezésük után azt hihetnénk, hogy árnyékzerető növények. Ez nem feltétlen igaz.
Tisztelt B.K.! Problémája tipikusan olyan probléma, amit teljes biztonsággal csak helyszínen történő vizsgálattal lehet meghatározni. Ebből a fotóból úgy tűnik, hogy a növények túl sűrűn lettek ültetve, és ahogy nőnek, egyre jobban árnyékolják egymást. Ebben az esetben fényhiány okozza e belső részek kopaszodását. De okozhatják a tüneteket kártevők (pl. ezüstfenyő levéltetű), vagy különböző gombabetegségek is. Javasoljuk, kérje tapasztalt szakember segítségét a helyszínen!
Kedves Kertbarát! A Juniperus scopulorum Skyrocket fajtával kapcsolatban az alábbi problémák szoktak jelentkezni: 1. A termesztés folyamán a faiskola nem figyel eléggé arra, hogy a növénynek egy vezérhajtása legyen és abból azonos erősségű oldalhajtások eredjenek. (Metszéssel ültetéskor is korrigálható a probléma.) Ennek következményeként a törzs alsó részén is fejlődnek erős oldalágak, az oszlopos forma megbomlik, az ágak lehajlanak, és különösen a hónyomásnak áll ellen nehezen. 2.Pajzstetű, atka fertőzés következtében a hajtások görbülnek, a lomb "kócos" lesz, szétesik. A kártevők elsősorban a legyengült növényeket támadják meg. Telepítéskor rendszeres megelőző növényvédelmet szoktunk javasolni. Az egyik megoldás, hogy szakember segítségével csak a kihajló ágakat vágják vissza kb. félig. A lyuk 1-2 év alatt el fog tűnni. A másik javaslat az összes oldalhajtás visszametszése 1/3, vagy 1/2 arányban, egyidejű trágyázással és intenzív öntözéssel. Ebben az esetben szinte új lombfelületet kapunk, ha növényünk elég erős állapotban volt ilyen nagy mértékű regenerálódásra. Ezt a megoldást csak végső esetben alkalmazzuk, mivel kimenetele bizonytalan is lehet. A fényképek alapján úgy látjuk, hogy elég lenne csak a kihajló ágakat visszametszeni, a növények ettől eltekintve szépek, és jó állapotban vannak.
Üdvözlöm! Ilyenkor általában - a telelés alatt - legyengül a növény, és megtámadják a tetvek, ami okozhatja ezt a jelenséget, illetve a víz-hiány is elképzelhető! A pajzstetű ismérve, hogy sárga színű és a friss hajtásokon tanyáznak. Amennyiben ezt tapasztalja, akkor ACTARA nevű szerrel kell permetezni és megöntözni a növényt, mivel ez egy felszívódó szer, a tetveket gyakorlatilag a növény "belülről" mérgezi!
Próbáljon meg érdeklődni a következő weboldalakon, esetleg megkérdezni őket is, ha netalán náluk jelenleg nem lenne: http://www.gerafaiskola.hu/novenykatalogus/gyumolcsoltvanyok http://www.treemail.hu/ http://budaikertcentrum.hu/
Kedves kérdező! Szeretnék néhány korábbi cikkünket figyelmébe ajánlani, ami főként egynyári dísznövények beültetésével foglalkozik (ültetési tervezetet is talál közöttük). Ha nem voltak segítségére az írások, akkor kérem jelezze ugyanitt a szakértői sarokban: Alakítsunk ki nyári parasztkertet! A napos, meleg, száraz hely egynyári virágai Égővörös nyári mező Tervezzük meg jövőbeli kertünket! Mediterrán kert tervezése egyszerűen