96. Kedvenc virágunk a Nyílgyökér (Maranta leuconeura erythroneura)
A levelek feltűnő, színes levélerezettel rendelkeznek. A majdnem fehértől a feketéig változó színű levélzeten, szembetűnő foltok rajzolódnak ki.
A levelek feltűnő, színes levélerezettel rendelkeznek. A majdnem fehértől a feketéig változó színű levélzeten, szembetűnő foltok rajzolódnak ki.
Különlegessége, hogy a levelei az életkorral együtt változnak. A fiatal levelek nyíl alakúak, tarkaságuk is ebben a korban a legélénkebb. Az idősebb levelek viszont ujjasan összetettek.
A pálmaliliom modern környezetben a legmutatósabb, pl. egy földig érő ablak előtt. Mély, jó vízáteresztő-képességű tartóra van szüksége, amelyben nyáron ki is tehetjük a szabadba.
Az egyiptomi csillagcsokor (Pentas lanceolata) a szárak végén fejlődő nagy, bogas virágzata lehet fehér, rózsaszínű, mályvaszínű, piros vagy lila. A virágok szeptember és január között jelennek meg.
Különleges broméliaféle, amely barnásvörös, fényes, keresztsávos leveleivel egész évben díszít. Akkor a legszebb, amikor élénkvörös fellevelű virágszárat fejleszt.
A ribiszkék valóban fagytűrő növények. Néhány minusz fokos éjszaka nem is okoz problémát növényünknek. Gond csak akkor van, ha a hőmérséklet tartósan minusz 10 fok körül alakul, ugyanis ilyenkor a dézsában levő talaj teljesen átfagy, a növény számára semmilyen nedvesség nem áll rendelkezésre, de el is szakíthatja a megfagyó föld a gyökérszőröket. Ilyenkor érdemes valamivel körbetekerni a dézsát, vagy olyan helyre állítani ahol 0 fok körül van a hőmérséklet.
A kislevelű hárs a hazai hársfajok közül a legfinomabb mézet adó fajta, viszonylag lassú növekedésű. Elég jól tűri a szárazságot és az árnyékot, de a városi klímára igen érzékeny: szennyezett levegőben a takácsatka tömegesen megtámadhatja. A képen látható levelek inkább hiánytünet jeleire utal, ugyanis a marhatrágya nem tartalmazza az összes alapvető tápanyagot, s mivel a fás szárú növények káliumtúlsúlyos trágyázást igényelnek érdemes a hiányzó elemet pótolni.
A magnólia sarjhajtásai most még átültethetők, de az első években mindenképp fagyvédelmet igényel. <p>Bővebben olvashat a magnóliákról az alábbi cikkünkben:
A kúpvirágnak egynyári és évelő fajtái is vannak. Egynyári a borzas kúpvirág (Rudbeckia hirta), amelynek számos fajtája létezik a törpe 30 cm magasságútól a magasabb 70 cm -es fajtáig. Kiváló virágágyi dísznövény, őszi magvetéssel szaporítható, cserépben, higedházi körülmények között teleltetve, majd tavasszal kell kiültetnünk, ekkor korán virágzik.<p> Évelő a pompás kúpvirág (Rudbeckia fulgida) a fényes kúpvirág (Rudbeckia nitida), melyek a jó vízellátású, üde területeket kedvelik, tópartra, évelőágyba kiváló. A 2 m-es magasságot is elérhetik.
A csüngő ágú vagy szomorú díszfa-változatokat magas törzsre oltott formában kínálják a faiskolákban. Annál értékesebbek, mennél magasabb törzsre oltják. Magasságuk csak kismértékben változik, inkább terebélyesebbek, hajtásaik földig érőek lesznek. Ha zavaró, virágzás után érdemes megmetszeni.