96. Kedvenc virágunk a Nyílgyökér (Maranta leuconeura erythroneura)
A levelek feltűnő, színes levélerezettel rendelkeznek. A majdnem fehértől a feketéig változó színű levélzeten, szembetűnő foltok rajzolódnak ki.
A levelek feltűnő, színes levélerezettel rendelkeznek. A majdnem fehértől a feketéig változó színű levélzeten, szembetűnő foltok rajzolódnak ki.
Különlegessége, hogy a levelei az életkorral együtt változnak. A fiatal levelek nyíl alakúak, tarkaságuk is ebben a korban a legélénkebb. Az idősebb levelek viszont ujjasan összetettek.
A pálmaliliom modern környezetben a legmutatósabb, pl. egy földig érő ablak előtt. Mély, jó vízáteresztő-képességű tartóra van szüksége, amelyben nyáron ki is tehetjük a szabadba.
Az egyiptomi csillagcsokor (Pentas lanceolata) a szárak végén fejlődő nagy, bogas virágzata lehet fehér, rózsaszínű, mályvaszínű, piros vagy lila. A virágok szeptember és január között jelennek meg.
Különleges broméliaféle, amely barnásvörös, fényes, keresztsávos leveleivel egész évben díszít. Akkor a legszebb, amikor élénkvörös fellevelű virágszárat fejleszt.
Ez a növény a selyemakác (Albizia julibrissin). Fiatal korban fagyérzékeny növény, de idősebb korára ezt kiheveri. Napsütéses, meleg helyen érzi jól magát, magvetéssel könnyen szaporítható, csak a fiatal magoncokat kell takarással télen védeni.
Érdemes lenne egy menetben átültetni, megszabadítani a megbarnul részektől és egy ideig több odafigyeléssel gondozni a pálmát, úgy valószínű megmenthető. <p> Az alábbi cikkben bővebben olvashat a legyezőpálmáról
A mandarin latin neve Citrus reticulata, Illatos virágai, keskeny, lándzsás alakú levelei és csábító gyümölcsei révén a mandarinból kiváló szobanövény nevelhető, amely aztán a fagyvédett télikertben is jól megterem. <p> Vásárláshoz illetve árajánlatkéréshez ajánlhatom Kerti címtárunkat, ahol számos kertészet tud árajánlatot küldeni önnek, s kiválaszthatja közülük a legszimpatikusabbat.
A téli fagyok elmúltával a leander átültethető és már ki is állítható a szabadba. Ha túl nagyra nött a növénye akkor a teleltetés előtt is vissza lehet valamelyest kurtítani.
A gömb kőris (Fraxinus ornus ´Mecsek´) természetes állapotában gömb alakú a koronája, metszeni csak abban az esetben kell, ha helyhiánnyal küzködünk. Probléma abból nem lehet, ha augusztusban metszette a fát.