1831. Melyek a legszebb, csokorba való kerti virágok?
Milyen virágokat ültessünk kertünkbe, hogy a vázában is sokáig gyönyörködhessünk bennük. Lássuk, melyek is a vágott virágnak legalkalmasabb évelő növények.
Milyen virágokat ültessünk kertünkbe, hogy a vázában is sokáig gyönyörködhessünk bennük. Lássuk, melyek is a vágott virágnak legalkalmasabb évelő növények.
Kis helyen vagy a szoba sarkában festesz? Minden festés után el kell raknod a szükséges felszerelést? Lássuk olvasóink tippjeit, arról, hogy hogyan bűvészkedhetünk a nagyobb tér kialakítása érdekében!
Karfiol saláta: Sós vízben megfőzünk, a főzővízben hagyunk kihűlni egy kiló rózsáira szedett karfiolt, majd alaposan lecsepegtetve tálba tesszük. Simára keverünk két evőkanál borecetet egy kiskanál mustárral, egy gerezd tört fokhagymával, sóval, őrölt borssal, egy kiskanál ketchuppel és egy mokkáskanálnyi őrölt rozmaringgal. Vékony sugárban, kevergetve, belecsurgatunk nyolc evőkanál olajat, hogy szép opálos legyen, és a karfiolra öntve jégbe hűtjük és hidegen tálaljuk.
Harmadik alkalommal ért el első helyezést a Széchenyi István Egyetem csapata a Shell Eco-marathon elnevezésű világversenyen. Idén új kihívás elé állították a szervezők a Urban Concept/Solar kategóriában rajthoz állókat: a versenyzőknek nem csak megtervezni és megépíteni kellett a legtakarékosabb autót, hanem a futam végére több energiát kellett termelnie a járműnek, mint amennyit felhasznált. Ezt egyedül a győri fejlesztésű napelemes SZEvolution teljesítette. Ráadásul a WWF is ezt az autót választotta a környezetvédelem egyik „nagykövetének”.
Itt az idő, hogy leszüreteljük fűszernövényeinket és téli megőrízzük fantasztíkus ízüket. Több módszer is a rendelkezésünkre áll, mindenki választhat kedve szerint.
A rózsalisztharmat ellen dinokap hatóanyagú növényvédő szerrel védekezhet.
A kutyák távoltartására létezik egy ún. "Macskajaj" nevű növény, ami állítólag minden négylábút elriaszt. Emellett esetleg repellensekkel, mint pl. a naftalin, vagy ultrahangos készülékkel tudja távol tartani őket.
Természetesen a cserép nagyságától függ, hogy hány darab muskátlit lehet elültetni benne. Egy 12 cm-es cserépbe 2 dugványnál többet nem érdemes, mert akadályozzák egymást a növekedésben. Később ha megerősödnek így is sükség lehet a szétültetésre. A hajtások visszacsípése a szár elágazódását segíti elő, viszont későbbi virágzást eredményez. El kell döntenünk, hogy előbbi virágzást vagy bokrosabb növényt szeretnénk-e kapni.
A kövirózsa (Sempervivum sp.) az igénytelen növények közé tartozik, sziklák között, maroknyi talajon, száraz körülmények között is jól érzi magát. Külön tápoldatozást nem igényel, nyáron, napfényes teraszon is elég 1-2 hetente öntözni, növényünk akkos sem okozhat csalódást nekünk. Télen is hagyjuk a szabadban, hiszen teljesen télálló. <p>Bővebben olvashat róla alábbi cikkünkben:
Ne várjon őszig, óvatosan ültesse át rózsáját egy nagyobb cserépbe!