1831. Melyek a legszebb, csokorba való kerti virágok?
Milyen virágokat ültessünk kertünkbe, hogy a vázában is sokáig gyönyörködhessünk bennük. Lássuk, melyek is a vágott virágnak legalkalmasabb évelő növények.
Milyen virágokat ültessünk kertünkbe, hogy a vázában is sokáig gyönyörködhessünk bennük. Lássuk, melyek is a vágott virágnak legalkalmasabb évelő növények.
Kis helyen vagy a szoba sarkában festesz? Minden festés után el kell raknod a szükséges felszerelést? Lássuk olvasóink tippjeit, arról, hogy hogyan bűvészkedhetünk a nagyobb tér kialakítása érdekében!
Karfiol saláta: Sós vízben megfőzünk, a főzővízben hagyunk kihűlni egy kiló rózsáira szedett karfiolt, majd alaposan lecsepegtetve tálba tesszük. Simára keverünk két evőkanál borecetet egy kiskanál mustárral, egy gerezd tört fokhagymával, sóval, őrölt borssal, egy kiskanál ketchuppel és egy mokkáskanálnyi őrölt rozmaringgal. Vékony sugárban, kevergetve, belecsurgatunk nyolc evőkanál olajat, hogy szép opálos legyen, és a karfiolra öntve jégbe hűtjük és hidegen tálaljuk.
Harmadik alkalommal ért el első helyezést a Széchenyi István Egyetem csapata a Shell Eco-marathon elnevezésű világversenyen. Idén új kihívás elé állították a szervezők a Urban Concept/Solar kategóriában rajthoz állókat: a versenyzőknek nem csak megtervezni és megépíteni kellett a legtakarékosabb autót, hanem a futam végére több energiát kellett termelnie a járműnek, mint amennyit felhasznált. Ezt egyedül a győri fejlesztésű napelemes SZEvolution teljesítette. Ráadásul a WWF is ezt az autót választotta a környezetvédelem egyik „nagykövetének”.
Itt az idő, hogy leszüreteljük fűszernövényeinket és téli megőrízzük fantasztíkus ízüket. Több módszer is a rendelkezésünkre áll, mindenki választhat kedve szerint.
Kedves Érdeklődő, jó lett volna látni egy képet a fáról is, mert így nem látom, hogy hogyan terjed a betegség. illetve van-e kártevő vagy csak kórokozó. Hajtásvégi levelek barnulnak vagy mindegyik? Levélbolha, hajtáshervasztó darázs és nagyon kis valószínűságben tűzelhalás is lehet. Ha a hajáton van, akkor kérem, nézze meg közelről a hervadó hajtásokat: amennyiben kb. a "görbületnél" apró, tűszúrásnyi pontokat talál, melyek jellegzetesen, sprirálvonalban helyezkednek el, akkor ez a hajtáshervasztó darázs kárképe. Ijesztő tüneteket okoz, de nincs jelentősége, a fa egészére semmilyen veszélyt nem jelent, még ha több ilyen hajtást talál is. Metssze le ezeket a hajtásvégeket (a metszfelületnél ép részig), majd semmisítse meg őket. E kártevő ellen külön permetezés nem indokolt. A körte levélbolha (Psylla sp.) a leveleket a sejtnedvek szívogatásával károsítja. A levélbolha váladéka (ragadós mézharmat) a leveleket és a termést is befedi, ezen fekete korompenész képződik. A körte levélbolha károsításának eredményeként satnyulnak a levelek. A károsítást megakadályozhatjuk a körtefa növekedésének korlátozásával, ha csak mérsékelten öntözzük és trágyázzuk a fát. A virágzást megelőző kétszeri olajos (pl. vazelinolaj) permetezéssel késleltethetjük a kártevők tojásrakási ciklusát.A körtelevélbolha ellen bő lével permetezünk és a permetlébe a Dimilinen(a novaluron hatóanyagú Rimon is nagyon jó vagy a Mospilan ) kívül parafinolajat (1% koncentrációban) öntünk,de ha az nincs megteszi a mosogatószer is.Biztos a siker,én már többször kipróbáltam. A tűzelhalást (Erwinia amylovora) baktérium okozza. A károsított szövetek először vizenyősek lesznek, majd gyorsan elszáradnak végül pedig megfeketednek (ezért nevezik tűzelhalásnak - na meg azért, mert a fertőzés úgy terjed, mint a futótűz). A fertőzési ponttól kezdve a betegség az ágban egyre mélyebbre hatol. Ha egyszer megfertőződik a fa, azonnal le kell vágni a beteg ágakat és el kell égetni. 20 cm-rel a beteg hajtásrész alatt kell visszavágni a hajtásokat. Permetező szerekkel nem tudjuk megakadályozni a betegség tovább terjedését az ágakban. Vegyi védekezésre a rügypattanás előtti, réztartalmú szerekkel történő permetezés javasolható.
Kedves Edit, ha jó látom, akkor kecskerágója van, ami eléggé pajzstetves. A kecskerágó pajzstetű ellen így tud védekezni: A kecskerágó-pajzstetű ellen a bokor fás részeit és leveleit is kezelni kell, rovarölő szeres permetezéssel, de előtte metssze vissza a bokrot, amennyire lehetséges. A levágott részeket semmisítse meg (égesse el). A megmaradt ágakat, vesszőket kefével dörzsölje le, majd erős vízsugárral verje le. A permetezésre elsősorban felszívódó szerek alkalmasak: a szabadforgalmú szerek közül az Actara. 2-3 alkalommal permetezze a bokrot 8-10 napos időközzel. A pajzstetű hím egyedei hosszúkásak, fehéres színűek, a nőstények szélesebbek és barnás színűek. A lehullott, fertőzött leveleket gyűjtse össze, a már nem élő növényi részeket a kártevők elhagyják.Tapasztalatok szerint a kecskerágón kívül más fás növényeket is megfertőzhet, ezért érdemes a szomszédos fákat, bokrokat is egyszer lepermetezni, valamint a későbbiekben figyelni.
Üdvözlöm László! Javaslom, mindenképp ültesse akár egy hétköznapi virágcserépbe tavaszig, most ne bolygassa a gyökérzetet csak helyezze át egy nagyobb edénybe és friss virágföldbe. Márciusi átültetésnél kell csak gyökérzetet metszeni, de arra majd visszatérünk az aktuális munkáknál, jelen esetben a cél, hogy túlélje a telet és kellő kondícióba hozzuk a gyökérzetet. Tápoldatozásra hétköznapi levéldísznövény tápoldat megfelelő, télen 2-3 hetente egyszer kell az öntözővízbe keverni. A levélhullás egy természetes folyamat, ami a helyváltoztatás miatt lépett fel, 3-4 hét múlva ismét szép koronát fog nevelni. Huzatnak semmiképp ne tegye ki, valamint a fénymennyiségre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni amiről itt olvashat részletesen: http://www.hirthbonsai.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=65&Itemid=93 Áztatásos módszert javaslok az öntözésnél az itt látható módon: http://www.hirthbonsai.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=64&Itemid=92 Üdvözlettel: Hirth János
Kedves Jutka! A növény neve jégvirág (Euphorbia marginata). Ez egy Észak-Amerikából származó, 60-70 cm magas, jó szárazságtűrő levéldísznövény. Üdvözlettel: Mezős Balázs
Kedves Mariann! Sajnos ezt kivédeni nem igazán lehet. Annyit tehet, hogy megerősíti növényét, hogy ellenállóbb legyen. Metszés és megfelelő tápoldatozás. Metszését a szőlőéhez hasonlóan végezzük. Metszeni tél végén, vagy nyár végén ajánlatos, amikor a vízfelvétele alacsony. Ernyő alakra metszve hasznosítja legjobban a fényt. Az első évben egy főhajtást hagyjunk meg, így eléri a támrendszer tetejét. A második évben koncentráljunk az oldalhajtásokra. Napos, meleg helyre, üde, jó vízgazdálkodású, humuszban gazdag, savanyú talajba való. Meghálálja, ha talajába marhatrágyát, komposztot keverünk. Április, május, júniusban műtrágyázhatjuk (N-P-K 15-15-15). Öntözést kíván. Miután mészkerülő, legjobb, ha lágy vízzel, esővízzel öntözzük. A szélárnyékos fekvés létfontosságú a számára. Fagytűrő képessége (−25 °C – −30 °C-ig) kiváló, mégis ajánlatos szélárnyékos helyre telepíteni, mert szeles helyen, főleg az érési időszakban, a gyümölcsök sérülnek. Ha lúgos a talaj, akkor tőzeggel, marhatrágyával, fakéreggel, faforgáccsal, esetleg komposzttal dúsított talajú, kissé magasított ágyásba ültessük. A talaj savanyítása kénporral, alumínium-szulfáttal vagy savanyító hatású műtrágyákkal is megoldható.