3236. Első Országos Kertészeti és Öntözéstechnikai hálózat
Az elmúlt évben több mint 25%-kal esett vissza a magyar kertészek és öntözőtelepítők forgalma, melynek következtében sokan „lehúzták a rolót.” Van-e kiút ebből a szorongató helyzetből?
Az elmúlt évben több mint 25%-kal esett vissza a magyar kertészek és öntözőtelepítők forgalma, melynek következtében sokan „lehúzták a rolót.” Van-e kiút ebből a szorongató helyzetből?
Gazdaboltunk 1992 óta működik családi vállalkozásként. Azzal a céllal indítottuk, hogy a kistermelők, a kisgazdaságok, a kerttulajdonosok megtalálják mindazt, ami a gazdálkodáshoz szükséges. Emellett házi, konyhai felszereléseket is kínálunk vásárlóink számára.
Három fajtt különböztetjük meg: a tavaszi tőzike, a nyári tőzike, amely májustól júniusig nyílik, magassága 40 cm, és az őszi tőzike, amely szeptembertől nyílik és mindössze 10–20 cm magas.
Egyik kedvenc évszakunk a tavasz. Egyre emelkedő hőmérséklet, mind hosszabb nappalok, éledő természet, éledő kertünk. Azt hiszem, ebben minden benne foglaltatik, de részletezzük kicsit ezt az utolsó gondolatot: "éledő kertünk".
Mindannyian tudjuk, hogy az egészségünkre vigyáznunk kell, mivel nagyon könnyű tönkre tenni. A következőkben arra szeretnénk rámutatni, hogy a megfelelő táplálkozás milyen hatásokkal lehet az egészségünkre!
A két növény valóban hasonlít egymásra, tartásuk anniyban külnbözik, hogy a Ficus valójában szobanövény, bár nyáron szeret a szabadban tartózkodni. Télen 13 C-nál melegebb szobában érzi jól magát. Hirtelen levélhullást okozhat az alacsony téli hőmérséklet, a kevés fény, a túl sok tápanyag vagy a huzat is.
Eredményesen irthatjuk a tarackot a Glialka nevű gyomirtó szerrel.
A gyalog vagy földi bodza (Sambucus ebulus) sarjteleppet terjedő évelő gyomnövény. Levélkéi lándzsásak, hosszúkásabbak mint a fekete bodzáé, virágja fehér, porzói kármin pirosak, termése feket. Útszéli gyomtársulásokban, vasút mentén gyakori. Júniustól szeptemberig virágzik. A növény minden része enyhén mérgező, hányást, hasmenést, szédülést okoz.
Valószínű, hogy selyemakácból is lehet bonsai-t nevelni, ráadásul segítségünkre lehet, hogy kezdetben lassan növekedik. Mivel fiatal korában fagyérzékeny a selyemakác, akkor mindenképp védeni kell télidőben. A bonsai-oknak is hasonlóak a környezeti igényeik mint a rendes méretű kifejlett testvéreinek, később nem ekll feltétlenül szobában tartani meghálálják ha tavasztól a szabadban lehetnek. Télire kell nekik fagymentes helyet biztosítani.
Az elnyílás után csípjük le az elnyílt virágokat, a virágkocsánnyal együtt. Locsolni nem kell túlságosan, mert pozsgás leveleiben sok vizet raktároz. Ha újra virágzásra akarjuk késztetni 6-8 héten keresztül napi 14 órás sötétséget kell számára biztosítanunk. Kevés fény - még a TV fénye - is megzavarhatja a virágképződést.