3661. 12 hónap a rózsakertben
A következőkben egy általános irányelvet szeretnénk bemutatni a rózsák gondozását illetően, hónapokra lebontva. És mint tudjuk, gyakran a saját kertből származó rózsával szerezhetjük a legnagyobb örömet!
A következőkben egy általános irányelvet szeretnénk bemutatni a rózsák gondozását illetően, hónapokra lebontva. És mint tudjuk, gyakran a saját kertből származó rózsával szerezhetjük a legnagyobb örömet!
A mandula (Prunus dulcis) Nyugat-Ázsiában honos, a rómaiak terjesztették el Európában, így nálunk is, és bár nem lettünk soha mandulatermesztő nagyhatalom, mégis szerves része lett a népi életnek és konyhaművészetünknek.
Bőrünk és hajunk sokat elárul szervezetünk állapotáról. Főleg az idegrendszerünkkel szoros kapcsolatban álló bőrünk reagál érzékenyen mindenkori lelkiállapotunkra. Hajunk is gyakran megsínyli a hanyag életmódot, és fénytelen, töredezett lesz.
A kínai ízvilág egyre inkább terjedőben van. Az ételeket, amelyeket egykor fentartásokkal szemléltünk, most rendszeresen fogyasztjuk. A kínai konyha hatására most próbáljuk ki a keleti csirkefalatokat pirított tésztával.
Az egyik legfontosabb tavaszi munka egy gyümölcsös esetében a metszés. Összegyűjtöttük tíz pontban, melyek a legfontosabbak!
A Zamioculcas fényes, mutatós levelei, csekély vízigénye és betegségekkel szembeni ellenálló képessége miatt kedvelt szobanövény, elsősorban levéldísznövény, de a kifejlett növény megfelelő körülmények között virágozhat is. Kontyvirágokhoz hasonló virágzata fejlődik, amely a mellékelt képen is látható.
A golgotavirág nyáron valóban szeret a szabadban, de télre fagymentes, de hűvös és világos szobába, vagy pincébe kell elhelyeznünk. Mérsékelten öntözzük viszont gyakran szellőztessünk.
A legtöbb meggyfán elszaporodott már a meggy blumeriellás betegségét okozó gomba, amley ellen nem csak permetezéssel, ha nem a lehullott levél elégetésével vagy talajba forgatásával is védekezhetünk, majd tavasszal lombfakadástól 2-3 hetente le kell permeteznünk 1-2 alkalommal a fát.
Biztos megoldásnak csak egy macskát tudok ajánlani, aki valóban elűzi a verebeket a kertből. Bár lehet kapni ultrahangos madárrisztót, nem tudom, az hatásos-e ellenük.
Az almafa ventúriás varasodása okoz barna foltokat mind a levélen, mind a termésen. Bár a levelek ettől még nem hullanak le a fáról, de az ősz közeledtével ez természetes állapot. A beteg leveleket legjobb ha elégetjük, majd lombfakadástól kezdve gombaölő szerekkel permeteznünk kell a fát.