4631. Az idei tél feladta a leckét: enyhe tél szibérira faggyal zárva
Úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjáráshoz. Az idei tél is feladta a leckét. A fagyhatás kivédésében próbálok segíteni ezzel az első, korai felhívással.
Úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjáráshoz. Az idei tél is feladta a leckét. A fagyhatás kivédésében próbálok segíteni ezzel az első, korai felhívással.
Újabb külföldi burgonyában talált kártevőt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a 11,5 tonna fertőzött szállítmány Romániából és Ausztriából származik - tette közzé a hivatal csütörtökön a honlapján.
Bőven száz fölött van a hazánkban engedélyezett növénykondícionálók, talajkondícionálók és mikrobiológiai készítmények száma. Érdemes használni ezeket? Mikor, melyiket vegyem meg? Pontosan milyen betegségre jók?
Készítsünk mohás koszorúalapot, amit aztán kedvünk szerint akár évszakonként cserélhetünk. Kezdjük egy tavaszi virágos változattal.
Élére állított szimmetria vagy toszkán romantika, buja őserdő, tengerparti plázs, japánkert? Nem létezik olyan hangulat, amit minőségi alapanyagokból egy profi szakember ne tudna megidézni a kertedben.
Kedves Andrea, Sajnos nagyon nem jól tartja. AMmire a sárga leíndernek szüksége van: jó vízelvezetésű, laza, tápdús talaj semleges vagy enyhén meszes talaj közepes vízigény (két öntözés között hagyjuk kiszáradni földje felszínét) elszáradt virágokat (hacsak nem akarjuk magról szaporítani) le kell vágni A növény erősen fagyérzékeny! Világos, de HŰVÖS (max 5-10 fok) helyen kell teleltetni, 20-25 fok az rengeteg (ilyen melegben a pazstetvek és a levéltetvek is jobban élnek)
Üdvözlöm! Az első képen egy bromélia féle van. Melegigényes faj és szereti a sok fényt. Tűző napra azért ne tegye, az öntözővíz minőségére érzékenyek: esővízzel öntözze, vagy 2-3 napig állott csapvízzel. A második képen egy zebralevél (Calathea sp.) van. Nem igényli a nagyon meleget, 20-25 C-on jól érzi magát, közepes vízigényű növény és nagyon szereti a napos, világos helyet. A tűző napfénytől őt is óvjuk. Rendszeres tápanyag-utánpótlást igényel, elképzelhető, hogy ennek hiányában kezd tönkre menni. A harmadikon egy borostyán (Hedera sp.) látható. Ugyan az elmondható, ami a zebralevelről. Az öntözésüknél figyeljen arra, hogy akkor öntözze őket, amikor kiszárad a talaj, két öntözés között.
Sajnos nem derül ki a levélből mikor kapta a liliomot.A liliom mivel szabadban élő növény és nyáron van a virágzása egy téli vegetációs időszak után nem fog tartósan megmaradni a lakásban főleg ,hogy nem ősszel vagy télen van a virágzási ideje.Ezek az un precooled vagy előhűtött hagymájú cserepek egy virágzásra szólnak, mert az eltérő idejű hormonokkal erőltetett virágzás nagyon kimeríti a hagymát. Utána legalább egy szezonban kint földben kell lennie, hogy megerősödjön. Amint lehet tavasszal ültesse be földbe és hagyja ott legalább egy évig..
A datolyaszilva természetesen kétszikű, persze ez még nem jelenti azt, hogy mindezekért mélyre hatol a gyökérzete.
kedves érdeklődő! Kömény - Carum carviIsmert egyéb nevei: konyhakömény, kerti kömény, fűszerkömény.Vadon élő változatai Közép- és Észak- Európában, Ázsiában honosak. Hazánkban nyirkos réteken vadon is gyakori.Termesztése Európa majdnem minden országában elterjedt.Jellemzői:Magyarországon egy- és kétéves típusai vannak termesztésben.A kétéves kömény (Carum carvi forma biennis) egy-másfél méter magasra nő. Az első évben tőleveleket hoz, a második évben virágzik és a magja júniusban érik.Az egyéves kömény (Carum carvi forma annua) valamivel magasabbra nő, még a vetés évében virágzik, és augusztusra termését be is érleli.Az egyéves kömény magja kevésbé pereg.Környezeti igényei:Vízigényes, hőigénye nem nagy, optimális hőigénye 16-20 °C. A kétéves növények tőlevélrózsás alakjai a téli fagyokat jól átvészelik. A napos fekvést, középkötött, tápanyagban gazdag, nyirkos talajokat kedveli.Szaporítása:Mindkét forma márciusban, szabadba történő magvetéssel szaporítható. A vetés mélysége 1,5-2 cm.Hatása:Gyomorerősítő, görcsoldó, szélhajtó.Felhasználása:Gyógyhatása miatt tea formájában, de főleg fűszerként hasznosítjuk, Kenyere, péksütemények, burgonyás ételek, párolt húsok, káposztafélék, sajtok, tészták, saláták, italok kiváló ízesítője.Szedése:A termés beérésekor. A hajtásokat összekötjük, zacskóba téve függesztve szárítjuk.