Bemutatjuk a hónap kertészét!
Végre megjött a tavasz, és elkezdődhetnek a kerti munkák. Jól jönnek a tuti tippek és a hasznos ötletek, ezért minden hónapban bemutatunk egy szakembert, aki profi tanácsaival és munkájával a segítségünkre lehet! Márciusban a népszerű Durucz kert tulajdonosával, Durucz Attila parképítő és kertfenntartó technikussal beszélgettünk.

Mi a kertész sikerének titka?

 

Durucz Attilának 2002-ben kezdődött el a kertépítő pályafutása, filmekbe illően: édesapja 20 éves szerszámaival, amit a metrón, vagy egy kölcsön kért autóval szállított az aktuális munka helyszínére. Tapasztalatot, az iskola mellett végzett kőműves munkákból, térkő burkolásokból és a kertek gondozásából szerzett.

 

durucz kert 7

 

Az iskola befejezése után, már a saját cégében kezdett el önállóan dolgozni, úgy, hogy folyamatos megrendelései is voltak. Eleinte rendszeres kertfenntartásokkal foglalkozott- az első megrendelői a mai napig megvannak - majd szép apránként kezdte el a komplett kertek megépítését. "Jó munkának újabb megbízás a cégére"-alapon a vállalkozása minden évben fejlődött és növekedett.

 

Mára már a cég három részből áll, az egyik része teljes körű kertépítéssel foglalkozik Budapesten és környékén, a másik része Budapest déli részén tart fenn heti rendszerességgel kerteket, a harmadik részét, a virágüzletet pedig a párja üzemelteti Budapesten a XIX. kerületben. És itt jön egy manapság ritkán hallható kijelentés: A válság ellenére keresett, és ez egyértelműen annak köszönhető, hogy működésének 8 éve alatt mindig jó minőségű és maradandó munkával szolgálta ki a kert tulajdonosokat.

 

durucz kert 1

 

Szívvel kertészkedni...

 

Ő az a kertész, akinek szívesen megengedjük, hogy szabadon garázdálkothasson a kertünkben, és ezt egészen biztosan nem is bánjuk meg. Nem csak a látvány, hanem a minőség miatt sem. A növényeket őstermelőktől vásárolja, szinte fajta szerint. Akár több száz kilométert is utazik egy -egy szép fáért, cserjéért. A házhoz és lakóihoz igazíja a környezetet, vagyis a stílusban és hangulatban legmegfelelőbb zöld területet alkotja meg a megrendelői számára.

 

Az édenkert magazinnak ajánlott kertépítési és kertgondozási tippjei pedig ilyenkor tavasszal különösen hasznosak az olvasóinknak. Lássunk közülük néhányat:

Ha mohás a gyepünk:

A mohásodás főleg az árnyékos, nedves, hideg és tömődött talajok esetében fordul elő. Ezek megszüntetésére kell törekedni. Úgymint lazítani a talajt (vannak erre már speciális eszközök is), vagy megszüntetni az árnyékolást. Ha ezek nem lehetségesek, akkor marad a kémiai megoldás: olyan műtrágyát kell választani, amelyik ként és vasat is tartalmaz. Ezek moha ölő hatásúak.

 

 

durucz kert 2


Kerti tó tavaszi frissítése:

Ha megszokott kertjébe valami változatosságot szeretne, akkor készítésen egy dísztavat, vagy egy patakot. A víz minden kertet kellemessé tesz. A tó méretétől és formájától függetlenül jól mutat, ráadásul megépítése után fenntartása már egyszerű.

 

 

durucz kert 5

 

Most, tavsszal csak azokat a növényeket tisztogassuk meg, amelyek az új, idei hajtásokon virágoznak. Az üreges szárú növényeket a vízfelszín fölött vágjuk vissza, hogy a szárak ne töltődjenek fel vízzel, és a tő ne induljon rothadásnak. A tóból távolítsuk el a növénymaradványokat, illetve az elpusztult állatokat, haltetemeket. Ilyenkor célszerű védőöltözetben begázolni a tóba, és az aljzatról is eltávolítani a szerves maradványokat. A tóporszívó használata jelentősen megkönnyíti ezt a munkát, a halakat azonban a takarítás idejére biztonságos helyre érdemes menekíteni, a nyugalmuk érdekében.

 

Milyen bokrokat ültessünk a kertünkbe?

 

Barátságosabbá tehetjük a kert sötét, árnyékos részeit tarka levelű bokrokkal. Pl.: ezüstfa, fehér som, bodza. A világos, élénk színű levelek érzékenyek az erős napfényre, ezért az ilyen bokrokat fák alá, félárnyékba ültessük.

 

durucz kert 6

 

Fontos, hogy a kertekben egyensúly legyen a lombhullató és az örökzöld bokrok között. Az az ideális, ha a kert kétharmadába örökzöld bokrokat telepítünk, és csak egyharmad részben lombhullatókat, így ellensúlyozzuk a téli kopárságot. Ne felejtsük el, hogy mivel a bokrok nem hullatják a leveleiket, ezért egész évben öntözni kell őket, amíg meg nem erősödnek. Arra is ügyeljünk, hogy magasra növő, terebélyes fákat ne ültessünk közvetlenül a ház mellé, mert esetleg többet árnyékol, mint azt elképzeltük és a kertünkre nyíló kilátást is eltakarhatja.

 

értékelés