Mit kell tennünk a kerti tóval?-tavaszi munkák

Mit kell tennünk a kerti tóval?-tavaszi munkák
Az első meleg napsugarak, a hosszabb nappalok hatására a kerti tóban is megélénkül az élet. Most kell előkészítenünk a tavunkat, hogy egész nyáron át élvezhessük a szépségét. Először vágjuk vissza a tóparti és a mocsári (lápi) növények elhalt lombját, szárát, hogy helyet készítsünk a az új hajtásoknak, és csökkentsük a vízben bomlásnak induló szerves anyagok mennyiségét...

Csak azokat a növényeket tisztogassuk meg, amelyek az új, idei hajtásokon virágoznak. Az üreges szárú növényeket a vízfelszín fölött vágjuk vissza, hogy a szárak ne töltődjenek fel vízzel, és a tő ne induljon rothadásnak.

A tóból távolítsuk el a növénymaradványokat, illetve az elpusztult állatokat, haltetemeket.

Ilyenkor célszerű védőöltözetben begázolni a tóba, és az aljzatról is eltávolítani a szerves maradványokat. A tóporszívó használata jelentősen megkönnyíti ezt a munkát, a halakat azonban a takarítás idejére biztonságos helyre kell áttelepíteni.

 

kerti tó-duruc kert

 

A mélyvízi terület növényeit célszerű egy vagy két szinttel magasabb fövenypadkára helyezni, hogy a sarjadó növényeket több fény és melegebb víz érje. A többi állandó helyre, illetve kosárba ültetett növényt is vizsgáljuk át, hogy szükség esetén ritkítsuk, vagy tőosztással szaporítsuk. Az új növényeket célszerűbb májusban telepíteni, nagyméretű, lyukacsos ültetőkosárba. Így megakadályozhatjuk a túlburjánzást, a teleltetést igénylő fajokat pedig könnyen kiemelhetjük majd a tóból.

 

Kerti tó 2 durucz kert

 

A vízparti és a lápi növényeket szabadon is ültethetjük, amennyiben a tófólia nem akadályoz meg bennünket ebben. Az ültetéshez használjunk erre a célra készült, nagy fajsúlyú, agyagos tóföldet. A közeg felszínét célszerű gyöngykaviccsal takarni. A víz felszínén úszó növényeket, a vízi jácintot ( Eichhornia crassipes) , a sulymot ( Trapa natans), a kagylóvirágot ( Pistia stratiotes), a békalencsepáfrányt ( Azolla spp.) és a kolokánt ( Stratiotes aloides) az utolsó fagyok elmúltával, május 15.-e után helyezzük a tóba. A felszínen lebegő növények növelik a víz oxigéntartalmát, nyáron megakadályozzák a túlzott felmelegedését, ezzel az algák elszaporodását.

Ha szükséges, töltsük fel a tó vizét, lehetőleg fúrt, vagy ásott kútból nyert tiszta vízzel.

  • Klóros vezetékes vizet ne használjunk! A feltöltést addig végezzük el, amíg a tó vizének az átlagos hőmérséklete nem emelkedik 10 C-fölé.
  • Ellenőrizzük az elektromos berendezések, szivattyúk, a szűrők, a fényforrások, a villany, -és a csővezetékek állapotát. Ha ősszel nem tisztítottuk ki a szűrőket, akkor most van itt az ideje.

Ellenőrizzük a tófóliát is, és a kisebb repedéseket ragasszuk meg.

  • Ha jó minőségű fóliából építettük a tavunkat, akkor ettől nem kell tartanunk.
  • Vizsgáljuk meg a tóparti köveket, és ha kell, ragasztással rögzítsük hozzájuk a fóliát.
  • A biológiai szűrőt kora tavasszal, márciusban indítsuk el, és frissítsük fel a baktériumtenyészetét, lehetőleg gyorsan induló, folyékony készítménnyel. A biológiai szűrő a káros ammónium- és nitritvegyületektől szabadítja meg a tó vizét.
  • Amint melegszik a tó vize, a halak és más vízi élőlények is felélénkülnek, befejezik a téli nyugalmukat. A halak etetését akkor kezdjük el, amikor a víz átlaghőmérséklete elérte a 10 C-ot.

 

Kerti tó- Durucz kert

 

Kezdetben alacsony fehérjetartalmú haleledellel, heti 1 alkalommal etessünk. 13 °C-os átlaghőmérséklet fölött, akár naponta is szórhatunk haleledelt a vízbe, de csak annyit, amennyit azonnal megesznek a halak.

Tavasszal is előfordulhat alga a tóban.

Ez azonban nem káros, sőt megvédi a halakat a túlzott mennyiségű nitrit-, nitrát-és ammónium -vegyületektől. Ha tavasszal alaposan megtisztítottuk a tavat a szerves hulladéktól, nem etetjük túl a halakat, illetve nem telepítünk túl sokat belőlük a tóba, akkor a tavaszi vízvirágzás a vízi növények fotoszintézisének a megindulása után magától megszűnik.

 

Biofilter készítése házilag, képekben

Forrás: Pap Edina

értékelés