A kert, mint edzőterem: egy újjászületett ház és környezete a Balatonnál

Balatoni nyaralásaik során szeretett bele a család a tóparti tájba, melyet végül állandó lakóhelyének választott. Így mára - egy komoly házfelújítás után - egész évben élvezhetik kertjükben a hazai mediterránt. Vendéglátónk, Krisztina válaszol kérdéseinkre.

-Milyen állapotú terepen kezdtétek meg a kert kialakítását?

„-Épp két éve annak, hogy a többé-kevésbé kész felújítás után beköltöztünk a házba: 4 felnőtt és 2 kutya érkezett az elkeserítően gigantikus sitt-telepre. Egy hatalmas fügebokor és egyetlen szilvafa élte túl a felújítást. Egyébként tuják és tuják voltak több helyen is, de ezt a tájidegen növényt mindenképp lecseréltem volna…”

before_01

-A házat körülölelő ligetes kert, a teraszrendszer és a burkolatok egy tudatosan átgondolt koncepciót feltételez. Mennyire volt tervezett és mennyire spontán a kialakítása?

„-A koncepciót igazából a szükségszerűség határozta meg: a ház előtti részt muszáj volt kavicsozni, mert elég sok az aknafedél, plusz meglehetősen nagy lett a térkővel burkolt terület is, így amennyire csak lehetett, igyekeztem minél több zöldet tenni magunk köré.

dsc_0036_tmretezve

 

dsc_0060_tmretezve

A bejárati kapunál lévő ágyással indul a dzsungel, ami aztán folytatódik a teraszon: hatalmas kaspókba ültetett – persze különböző, mert imádom az eklektikát! – növényekkel „emeltem fel” a kertet, ezzel egyúttal a terasz határolásának kérdése is megoldódott.

20220609_075734

A hátsó részben a betonoszlopokra feszített drótkerítés természetes takarása volt az alapvető cél. Illetve az, hogy a kerítések mentén kialakított – amúgy hullámos ívűre formázott - ágyásokban mielőbb teljesen összenőjenek a növények, így a gazolás kikerüljön a napi feladatokból. Ha még nem mondtam volna, én a „dzsungeles” kertek rajongója vagyok - van, aki ezt angol kertnek hívja - azaz simán egybeültetek mindenféle dolgot, a lényeg az, hogy változatos textúrák és formák alakuljanak ki, de nem csak szemből, hanem felülről nézve is.”

dsc_0053_tmretezve

-A kert mentes a hivalkodó, tájidegen növényektől és épp ebben áll visszafogott eleganciája és természetessége. Mik a kedvenc és egyben bevált növénytelepítéseid?

„-A ház formai és színvilágbeli szigorúságát és a térkő ridegségét a mustársárga bejárati ajtó vidámítja és ez a szín megjelenik amúgy a térkövön is, sőt az eredetileg elhatározott fehér-zöld kertbe ezért is kerülhettek be sárga - de nem narancsszínű - növények.

dsc_0006_tmretezve

S, mert Csopakon vagyunk és amúgy is telepítettünk létfontosságú gyümölcsfákat, adta magát a továbbgondolás lehetősége is: a díszkertet - ahol az ágyásokban azért van rebarbara, josta és somok is - vegyítsük a gyümölcsös kerttel. Így aztán jöttek csemegeszőlők a füves részbe, meg persze fehér rózsák: ezzel sikerült valamennyire tagolni az egybefüggő zöld területet. Nálunk amúgy a fű sem „igazi” fű: fehér herét is kevertünk bele, hogy vidámabb, formabontóbb legyen a talajtakarás, ráadásul boldoggá teszünk egy csomó rovart is. A hatalmas fügebokor alatt mezei ágyást alakítottunk ki: az árokparton, erdő szélén szembejövő szépségekből hoztunk haza párat, így lett a tágabb környezetünk a szűkebb életterünk része. A vadvirágok közben annyira megtetszettek, hogy jó pár fajtából vásároltam magokat is, és a nagy ágyásokba tettem őket: most épp várom, ki érkezik meg közülük.

20220605_083625

Ha kedvenc növényt kellene választanom, akkor a kutyatejféléket mondanám az első három helyen: számos fajta van belőlük a kertben, örökzöldek és mezőről hozottak egyaránt. Imádom a somokat meg a díszfűveket, a szuhart, a pettyegett tüdőfüvet, a salamonpecsétet: sorolhatnám a kedvenceim listáját naphosszat. Azt hiszem, én afféle virág-gombócartúr vagyok…”

-A házat és a kertet családod két generációja és házi kedvenceitek használják aktívan. Mi a munkamegosztásotok ? Vannak-e további kert-terveitek?

„-A kertben – vagyis most már a kertekben, mert a csopaki Kishegyen január óta permakultúrás kertté igyekszünk alakítani egy zártkerti szőlő-gyümölcsöst – mindannyian dolgozunk, napi szinten, nem keveset: a 73 éves édesanyám is. Szerintem őt ez (is) tartja fitten és fiatalosan. De bevallom őszintén, én is többre tartom a kerti munkát az edzőteremnél, még ha ez azt jelenti is, hogy „paraszt vagyok”… amit büszkén bevállalok.

dsc_0031_tmretezve_01

Ekkora területen - itthon 500 m2-t, a hegyen 830 m2-t művelünk- minden nap van teendő, ha más nem, akkor a locsolás, amit mi kézzel, öntözőrendszer nélkül csinálunk. De mert perfekcionisták is vagyunk, nálunk nem lehet elszáradt virág, hullott levél sem, plusz az utcán a házunk előtti területnek is tükröznie kell minket, így mi ott is gazolunk, ültetünk, sepregetünk, locsolunk. És persze van itthon mini zöldségkertünk is: ládákban, kaspókban paprikát, paradicsomot, salátát, hagymát, koriandert is termesztünk. Ősszel valószínűleg kerti tavat csinálunk, átalakítjuk az egyik kertrészt is, a hegyen pedig Hügel-ágyásokat hozunk létre: nálunk mindig van valami dolog…”

Fotó: Iványi Krisztina és Böjtös Kinga

Szöveg: Böjtös Kinga
vizitkartya.blogspot.com

értékelés