Hogyan tartsunk kiskacsát és díszrécét?

Hogyan tartsunk kiskacsát és díszrécét?
Csak akkor vállalkozzunk liba és kacsa, esetleg pézsmakacsa tartására, ha ehhez elég nagy terület áll rendelkezésünkre. 

Ezek az állatok meglehetősen zajosak, a szaguk is intenzívebb, mint néhány tojótyúké, lényegesen több vizet igényelnek, még akkor is, ha fürdésre nem, csak ivásra adunk nekik vizet.

Egyszóval inkább a tágas falusi portákra, mint a szűkebb városi kertekbe valók. Előnyük viszont, hogy a zöldféléket lényegesen jobban hasznosítják, mint a tyúkok, és változatos, ízletes húst szolgáltatnak a konyhára.

A kiskacsát, kislibát szintén előnevelten érdemes megvenni tavasz végén, nyár elején, mert a hőmérsékletre még talán érzékenyebb, mint a csirke. Felnevelésénél ki lehet használni a nagytömegű tavasz végi, nyár eleji zsenge zöldfélét, s ősszel a hűvös idő beköszöntével kihasználva az állatok falánkságát kukoricával tömés nélkül is jól meg lehet hízlalni őket. Igaz, a májuk tömés nélkül nem lesz az igazi, de húsuk és zsírjuk valódi téli pecsenye.

 

kacsa a fűben
Kiskacsa

 

Sokunkat elbűvölnek a színpompás díszrécék, és ezekkel szeretnék ékesíteni kertünket.

A mandarin és a karolin réce csodálatos színe, a bahama réce kecsessége valóban megkapó, tudnunk kell azonban, hogy ezek az állatok kitűnő repülők. Tehát vagy felülről is zárt kifutóban kell tartani őket, vagy csonkítani kell a madarakat. Bármelyik megoldást választjuk is, meggondolandóvá teszi ezeknek a récéknek a tartását.

 

karolin réce
Karolin réce

Kerti tóba ne akarjunk kacsát

Ha kertünk dísze egy kedves kis medence vízinövényekkel, ne akarjuk azt récékkel még gyönyörűbbé tenni, mert egy pár réce is egy nap alatt tönkre tudja tenni a tavacskát azzal, hogy kieszi belőle a vízinövényeket, és hogy belepiszkít. Ezáltal felborítja a tavacskánk vizének egyensúlyát, a víz megbüdösödik. Ezzel tehát ne kísérletezzünk, ha díszkacsákat kívánunk tartani, annak saját úsztatót kell készítenünk, s az állatokat a díszkerttől biztonságosan el kell zárnunk.

Párosan szép az életük

A díszrécék többnyire párban élnek, nagyrészüknél a gácsér ősztől tavaszig színpompás nászruhát ölt, a tojó szerényebb, egyszerűbb színű és valamivel kisebb is, ilyen a karolin és a mandarin réce. A díszrécék kisebb részénél egyforma megjelenésű a két ivar, ilyen a bahama réce.

 

réce a vízben
Mandarin réce

 

A díszrécék is etethetők kacsatáppal, de ha ez nem kapható a környéken, vagy nem akarjuk rászoktatni az állatokat, akkor a gazdasági abrakdarát sok zsenge zöldfélével, és valamilyen állati fehérjével (kevés túróval, egy-egy főtt tojással, lisztkukaccal) is ki kell egészíteni. Fészkelő helyül a víz közelébe helyezett faodúk szolgálhatnak.

értékelés