Hogyan készítsünk a gyerekünknek gyurmát?
A gyerekek egyik kedvenc játékszere a gyurma, amit viszont hamar tönkretesznek, mert gyakran kinthagyják a napon, vagy bepiszkítják. A legjobb megoldás a házi készítésű gyurma. 

Három egyszerű házi készítésű gyurma recept


Gyermekként egyik kedvenc játékszerem a gyurma volt. Bizonyára mindannyian elkövettük azt a hibát, hogy szüleink felhívása ellenére az aszfalton játszadoztunk vele, majd kint felejtettük a tűző napon, ahol az anyag megkeményedett és használhatatlanná vált. Anyukámnak rengeteg gyurmát kellett vásárolnia a kiszáradtak helyébe. Egy jó pótlási megoldást jelenthet az otthon készített gyurma, ugyanakkor ennek elkészítése jó móka mind a szülőnek, mind a gyereknek.

 

c3

 


Nyers házi készítésű gyurma


Hozzávalók:

  • 1 csupor liszt
  • ½ csupor só
  • ½ csupor langyos víz
  • ételszínezék


Mérjük ki a lisztet és a sót egy edénybe, majd osszuk szét a vizet pár tálkába, amelybe különböző színű ételszínezéket keverünk. Egy pipetta vagy teáskanál, vagy evőkanál segítségével a száraz keverékre öntsünk egy kis színezékes vizet. Gyúrjuk jól össze a masszát, szükség esetén pedig adagoljunk még hozzá vizet vagy lisztet. Az így készített puha gyurma egy légmentes tárolóba zárva is csupán egy hétig használható.

 

Főtt házi készítésű gyurma


Hozzávalók:

  • 3 csupor liszt
  • 1 ½ csupor só
  • 6 teáskanál tisztított borkő
  • 3 csupor hideg víz
  • 3 evőkanál olaj
  • ételszínezék

c1

 

Vegyünk egy nagy tálat, majd keverjük össze benne a száraz alapanyagokat. A folyadékokat öntsük egybe egy külön tálba, majd adjuk hozzá a száraz alapanyagokat, és közepes hőfokon folyamatosan kavarva főzzük. Addig főzzük, míg a gyurma könnyedén lejön az edény oldaláról, és a kézhez sem tapad (kb. 5 perc). Az így kapott anyagot borítsuk ki a főzőpultra, majd gyúrjuk simára. A gyurmát helyezzük egy légmentes dobozba. A gyurma akár több hónapig is használható lesz.

 

Ehető mogyoróvajkrém gyurma


  • 500 g mogyoróvajkrém
  • 6 teáskanál méz
  • zsírszegény tejpor
  • kakaó

Egy tálba keverjük össze a mogyoróvajkrémet a mézzel, majd adjuk hozzá a tejport. A tejpor megszilárdítja és megvastagítja a keveréket, így könnyen formálhatóvá teszi azt. A kész keveréket ízesítsük egy kis kakaóval. Ez a fajta házi készítésű gyurma nem csak remek játék, de ízletes csemege is egyben. Mielőtt a gyerek kezébe adnánk a gyurmát, bizonyosodjunk meg róla, hogy keze tiszta, és nem fertőzi meg magát semmiféle bacilussal. A gyurma légmentes üvegbe zárva egy hétig is megőrzi minőségét.

 

Tanácsok házi gyurmakészítéshez


Ha úgy döntünk, hogy gyerekeinkkel együtt elkészítjük ezeket a recepteket, viseljünk kötényt. Ugyanakkor a munkafelületet takarjuk le régi újságpapírokkal, vagy esetleg hagyjuk, hogy a gyermekünk egy serpenyőbe darabolja fel otthoni készítésű gyurmáját.

Megosztás

Hozzászólások

Édenkertész válaszol

Hogyan és mikor szaporitható a kecskerágó?

A kecskerágó szaporítási ideje nyár közepe.

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Gloxínia

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.