Áfonya ültetése, metszése és gondozása egyszerűen

Ahhoz, hogy böséges legyen a termés, az áfonyabokrot a megfelelő helyre kell ültetni, figyelni kell a földjére és tavasszal meg kell metszeni.

A áfonya gazdag antioxidánsokban, diétás rostokban és A vitaminban. Magas pektin tartalma miatt köztudottan koleszterincsökkentő hatása van. Ellagic savat is tartalmaz, melyről laboratóriumban kimutatták, hogy a kémiailag indukált ráksejtek áttétképződését meggátolja.

 

Áfonya ültetése tavasszal

Vásárolj fiatal áfonyabokrokat a helyi kertészetből vagy rendelj interneten. Tavasszal ültesd el, lehetőleg félárnyékos helyre, miután a fagyás veszélye elmúlt. Sorokban, egymástól 1,5-1,8 méterre ültesd, úgy, hogy a sorok közti távolság 2,5-3 m legyen.

Az áfonya földje

Leginkább az agyagos, szegényes, köves talajt kedvelik. Az ideális pH érték 4- 4,5. Szükség esetén javítsd a talajt granulált kén hozzáadásával. Ültetéskor komposztot és szerves anyagokat is adj a talajhoz. A bokrok körül használj talajtakarót és öntözd meg jól.

 

 

Az áfonya az ültetés utáni második, illetve harmadik évben terem. Az első évben, amikor virágzik, szedd le a virágokat, ez elősegíti a gyökér fejlődését és a növény megerősödését.


Áfonya betegségei, kártevői

A madarak szeretik a fekete áfonyát. Bevonhatod az áfonyát madárhálóval, hogy a madarakat távol tartsd. Télen a nyulak és rágcsálók megrághatják az áfonya ágait. Csirkeháló kerítéssel védekezhetsz ellenük.


Áfonya gondozása, metszése

A fekete áfonyának heti 2,5 cm vagy ennél több vízre van szükség. A csapvízzel legyünk óvatosak, mivel megnövelheti a talaj pH értékét, illetve a benne található különböző ásványokkal károsíthatja az áfonyát. A faforgácsból, fűrészporból és fakéregből készített talajtakaró segít a talaj nedvességének megtartásában, és a pH értékét is csökkenti.

 

 

Tavasszal, majd késő nyáron ismét trágyázd. Az áfonyát kora tavasszal érdemes megmetszeni. Az elhalt, beteg ágakat távolítsd el. Azokat a sarjakat, amelyek nagyon elhajlanak, nagyon vékonyak vagy kilógnak a bokorból, tőből ki kell vágni. A cél az, hogy laza legyen a bokor szerkezete. A magasságából is vágj le, de az új hajtásokból ne vágj vissza 1,5 cm-nél többet.


Áfonya szüretelése

A fekete áfonya begyűjtésének csúcsidőszaka júliusban van, viszont egészen addig terem gyümölcsöt, míg be nem áll az első fagy. Akkor érett a gyümölcs, amikor könnyen leszedhető, és a kék színen megjelenik egy szürkés árnyalat. Ha az áfonya pirosas színű, azt jelenti, hogy még nincs teljesen megérve. Az érett gyümölcsöt úgy a legkönnyebb leszedni, ha megfogunk egy fürtöt, végighúzzuk rajta a kezünket, és már le is szedtük az áfonyákat róla.

 

 

Áfonya tárolása

Csak közvetlenül használat előtt mosd meg az áfonyát. A begyűjtés után minél előbb fagyaszd le. Mosás nélkül, sütőpapíron fagyaszd le, majd tedd bele fagyasztó zacskókba vagy dobozokba. Használat előtt hideg vízben öblítsd le.

értékelés