1116. Milyen kártevő a Campylomma?
A Campylomma rovarok főként alma, körte és rózsafákon élősködnek, illetve fanyarkán, burgonyán és kukoricán. Tudjunk meg még többet erről a kártevőről, hogy hatásosan védekezhessünk ellenük!
A Campylomma rovarok főként alma, körte és rózsafákon élősködnek, illetve fanyarkán, burgonyán és kukoricán. Tudjunk meg még többet erről a kártevőről, hogy hatásosan védekezhessünk ellenük!
Ebben a részben néhány olyan érdekes növényről lesz szó, amelyek nem épp a vegetáriánusi hajlamaikról híresek. Lássuk, hogy ezek a növények hogyan képesek csapdába ejteni az olyan mozgó állatokat, mint az egerek vagy a madarak!
A banán enyhíti az influenza tüneteit és édes ízének köszönhetően talán könnyebben lecsúszik, ha nincs betegen étvágyunk.
Ebben a részben azokról az árulkodó jelekről lesz szó, amelyeket a csótányok maguk után hagynak. Gyakran nem is vesszük észre, hogy a lakásunkban vannak, csak miután már elszaporodtak. Most megtudhatjuk, hogy hogyan fülelhetjük le őket!
A kis kéregszú főleg gyümölcsfák és lombhullató fák kérgében élősködik, különösen szereti a szilvafát. Természetes módon úgy harcolhatunk ellenük, hogy gondosan metsszük a fákat. De nézzük, milyen lehetőségek vannak még!
Mindenképp érdemes átültetni egy nagyobb cserépbe, egyrészről a talaj kimerülhet tápanyagokban illetve a nyári melegben könnyen kiszárad, átforrósodik egy ekkora cserép és vele a növény is kiég. 5 tipp, hogy balkonnövényeink buján virágozzanak Mit ültessünk a balkonládánkba? 10 napimádó egynyári virágágyba, balkonládába Cserepes és balkonládás növények tápanyag-utánpótlása
Az élelmezés egészségügyi várakozási időt úgy számolják, hogy a növényt (leveles részt, termést) nem szedhetjük le, amíg le nem telik le a várakozási idő. Hivatalosan így szól: é.v.i. - az az időtartam napokban, amelynek az utolsó növényvédelmi kezelés és a betakarítás (szüret) között kell eltelnie, hogy a termék ne tartalmazzon a megengedettnél több növényvédőszer-maradékot (megengedett hatóanyag-maradék). Leszedve, szárítva, fagyasztva nem biztos, hogy elbomlik a szermaradék, nem biztonságos ilyen formában fogyasztanunk. A füszernövényeket esetleg érdemes letakarnunk a permetezés idejére! Hogyan készítsünk házilag vegyszert a kártevők ellen?
Igaz, hogy a Medinilla szereti a vizet és a párás környezetet, de a túlöntözés, vagy ha a földje folyamatosan vízben áll - is okozhat hasonló tüneteket. Ha nem ez a probléma, akkor valamilyen mikroelem hiánya is okozhat fonnyadást. Ha régebben volt átültetve a növény, akkor sort kerítenék rá, illetve virágos növények számára összeállított táppal ajánlott kezelni. Melyek a túllocsolás jelei növényeinknél? Tippek öntözéshez Gyönyörű dísznövény a medinilla
Szerencsére elég látványos, ő a csattanó maszlag (Datura stramonium) Erősen mérgező. A gyógyászati, illetve halálos adag között sokszor alig van különbség; gyermekek számára akár 15 szem mag elfogyasztása is halálos lehet.
Kedves Judit! A csatolt fotók alapján Zelnicemeggynek (Prunus padus) tűnik a növény. A kiirtásához Totális gyomirtót Gliaklát javaslok az Önök kertrészében. A növény leveles zöld hajtásain át tud felszívódni a szer és a gyökerekig lejutva megöli a növényt. Ha újra hajt meg kell várni az első leveleket és ismét lepermetezni. Lehetséges, hogy pár alkalommal meg kell ismételni de egyre kevésbé fog átbújni. Üdvözlettel, A Stipa szakértője