11. Hogyan fotózzunk a természetben?
Amit ma lefotózhatsz, azt lehet, hogy holnap már nem érdemes vagy nem lehetséges! A pillanat, - mint azt számos bölcsesség kifejtette már - elszáll. Egy jó képbe viszont bele tudjuk zárni.
Amit ma lefotózhatsz, azt lehet, hogy holnap már nem érdemes vagy nem lehetséges! A pillanat, - mint azt számos bölcsesség kifejtette már - elszáll. Egy jó képbe viszont bele tudjuk zárni.
A mézet elődeink nemcsak élelmiszerként, hanem gyógyszerként is fogyasztották. Lassan visszatérünk szokásaikhoz.
Fantasztikus bejelentést tett két észak-amerikai biológus, miszerint előállították az első olyan paradicsomot, amelyet akár sós vízzel is öntözhetnek a gazdák, vagy nagyobb sótartalmú földbe is vethetnek, mégis ugyanúgy fejlődik, mint hagyományos paradicsomtársai.
A mák hidegtűrő növény, ezért a magját minél korábban kell a finoman elmunkált talajba elvetni. De vajon tényeg hatásos-e a szilveszteri mákvetés?
Régóta ismert fűszer- és gyógynövény, már Nagy Károly frank uralkodó is elrendelte termesztését. Levelét és gyökerét egyaránt felhasználja az élelmiszeripar és a gyógyászat is.
Két féleképpen lehet a mocsári hibiszkuszt szaporítani: 1. magvetéssel, lassabb folyamat és nem biztos, hogy fajtaazonos növény lesz a kis magoncból 2. feltételes tőosztással ősszel vagy kora tavasszal. Ezt óvatosan kell csinálni!
Kedves Feri! A vitorlavirág szereti a heti két bőséges öntözést. Ha a cserépből szorosan, sűrűn jönnek a hajtások, akkor célszerű szétültetni több cserépbe, hátha segít!
A rózsákat lehetőség szerint októberben ültessük át. Az átültetés helyén tápanyagdús, humuszos földdel töltsük fel az ültetőgödröt és jól öntözzük meg. A rózsa tövét 15-20 cm vastagságban kupacoljuk fel földdel - ezt a felkupacolást tavasszal szüntessük meg. Tél végén, kora tavasszal metsszük a rózsát!
Hogy vajon mennyire sínyli meg a növény az átültetést, az attól is függ, hogy mekkora... de a szomorúfűz jó eséllyel túléli a bolygatást. Ősszel ültessük át, miután minden levelét lehullajtotta - azaz a nedvkeringése leállt - , vagy tavasszal rügyfakadás előtt.
A dión kétféle kártétel látható: a leveleken a dió szemölcsös gubacsatka kártétele látható. Ez ellen rügypattanáskor ajánlott permetezni atkaölő szerekkel, pl.: Flumite, Nissorun, Sanmite, Omite . A levelek kifejlődésekor, ha megjelennek a feltúnő sárga szemülcsök, tehát a felszaporodásuk eleján érdemes a kezelést megismételni. Bár jelenlétük feltűnő, látványos, általában a fákat nem veszélyeztetik a gubacsatkák. A diótermés zöld buroklevelének elfeketedését okozhatják kórokozók is, de élettani okok is. A képről ez nem állapítható meg. A dió héján belül a termés elpusztulása, aszalódása elszíneződés kiséretében elsősorban élettani okokra vezethető vissza.