251. Virágzó Zugló 2011 - Bosnyák utca 69.
Az egyre több utcát meglátogató és megszépítő Virágzó Zugló Programja ez alkalommal a Bosnyák utca 69. szám alatt állt meg. Az utcafront megszépítése itt is látványosra sikeredett!
Az egyre több utcát meglátogató és megszépítő Virágzó Zugló Programja ez alkalommal a Bosnyák utca 69. szám alatt állt meg. Az utcafront megszépítése itt is látványosra sikeredett!
A zsálya (Salvia officinalis) az egyik legrégebbi gyógynövény. Ezt bizonyítja latin neve, hiszen a ’salvia’ jelentése gyógyítani. Az ókori görögök és rómaiak a rozmaringgal együtt húsok tartósítására használták, az akkori gyógyászatban főleg izzadásgátlóként alkalmazták. Dél- és Közép-Európában a középkor elejétől termesztették a kertekben fűszer- és gyógynövényként.
Hozzávalók: 2 kis uborka, 25 g szardínia (50 g-ot is használhatunk, vegyük ki a konzervből, és csepegtessük le), 300 g vaj, ½ citrom, díszítésnek néhány szelet retek, só, fehér bors
Az idén 20 éves a Budavári Borfesztivál. Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait. A hazai nedűk mellett neves borkereskedők és a díszvendég jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül.
Az itt következő kalendárium a még tapasztalatlan kertitó-tulajdonosoknak szól. Megtudhatjuk belőle, az év mely hónapjában milyen munkálatokat kell elvégezni, és melyek azok az időpontok, amelyeket mindenképpen észben kell tartanunk.
Kedves Károly, úgy látom egy szép szerencsehere tulajdonosa (Oxalis deppei). A négylevelű lóherét imitáló, szobanövényként is tartható szerencsehere megtalálható a virágüzletek, kínálatában. A madársóskafélék (Oxalidaceae) családjába tartozó szerencsehere vagy lóherevirág (Oxalis deppei) valójában madársóska, semmi köze sincs a négylevelű lóheréhez. A szubtrópusi szavannák növénye. Őshazája Mexikó. Kinézetében mégis a négylevelű lóheréhez hasonlatos. Ezért szívesen ajándékozzák leginkább szilveszter táján.8-15 cm magas növény. Csak tőlevelei vannak. Tőkéje gumós, levele 3-4 ágú, a fényingerekre reagál. A termés tokja hártyás, ötrekeszű, azon belül a magnak még külön húsos, éretten rugalmasan felpattanó héja is van. A lóhereszerű, rajzolatos levelek összetettek, négy levélkéjűek, a levélkék szív alakúak, szélesek, ék vállúak. Nyár végén, ősz elején sárga torkú, rózsaszín virágokat hoz. A virágok ernyőszerű virágzatban állnak. Felhős időben és éjszaka mind a levelei, mind a virágok becsukódnak. Remekül mutat konténerben, ablakládában. Kiültetve szegélyként, vagy sziklakertben mutatós.Külön említést érdemel az Oxalis deppei "Iron Cross". Leveleinek bíbor közepe keresztet formáz. Csokrosan fejlődik, 30 cm magasságot ér el. Virágai vörösek. Napos helyet kedvel.A madársóska leveleit, virágát nyersen és főzve is fogyasztják. Frissítő, citromos ízű leveleit salátaízesítésre használják. Csak módjával fogyasztható, mert savanykás ízét adó oxálsav tartalma miatt nagy mennyiségben fogyasztva hasmenést, veseelégtelenséget okoz. Virágzás idején fogyasztása egyáltalán nem javallott.Igényei, gondozása:Közvetlen napsütésre, hűvös környezetre és gondos öntözésre van szüksége, de a nyári tűző naptól óvni kell. Hűvös vagy átlagos meleget kíván, kerüljük a 16°C feletti hőmérsékletet. A növekedési időszakban mérsékelten öntözzük, leveleit permetezhetjük is.Aktív növekedési szakaszában tápoldatozhatjuk. A madársóska visszahúzódva vonul nyugalomba (a növény elvirágzik, a levélzet elszárad). Ekkor fokozatosan abba kell hagyni öntözését, és a tápoldatozást.További gondozása:Bár a madársóska évelő növény, sajnos a téli hideget nem bírja így már -5°C-nál kifagy ezért ősszel szedjük fel a hagymákat és vigyük be védett fagymentes helyre és akárcsak a többi hagymás növényt teleltessük át. A tél során száraz, fagymentes helyen tároljuk őket, tavasszal pedig 20 cm-es tőtávra ültessük. Szegélyezhetjük vele a kerti utakat, ágyásokat, de önálló csoportként a fű között is nagyon mutatós.Ha decemberre szeretnénk otthonunkban négylevelű lóherét, akkor december elején ültessünk el néhány kis hagymát cserépbe. Tegyük világos, közép meleg helyre, jó vízáteresztő képességű virágföldbe és tartsuk mérsékelten nedvesen kihajtásig.Szaporítása:Hagymával szaporítható, fagyérzékeny változat. Napos helyre ültetve néhány nap alatt kibújnak a földből mutatós levélkéi és még néhány napra már a virágok is hajladoznak a levelek fölött. A virágok kicsik, de annál finomabban dekorálják a környezetet az ötszirmú, élénk rózsaszín tölcsérek.Növény leggyakoribb betegsége, kártevője, pusztulásának főbb okai:Fagyérzékeny, ha nem szedjük be időben megfagyhat.
Tisztelt Utta! Ideális választás lehet a vérszilva (Prunus cerasifera 'Nigra'), a vérjuhar (Acer platanoides 'Crimson King' vagy Acer platanoides 'Drummondii'), a szivarfa (Catalpa bignonioides'), a júdásfa (Cercis siliquastrum), az aranyesőfa (Laburnum anagyroides), az ezüsthárs (Tilia tomentosa) vagy a kislevelű kacsurafa (Cercidiphyllum japonicum). Üdvözlettel: Mezős Balázs kertészmérnök Aleon-Kert Kft. www.aleonkert.hu
Tisztelt D. Szilvia! Ültetéskor mindenképp szükséges a fát megmetszeni, ne várjanak vele őszig. Kezdetektől a katlan korona kialakítására kell törekedni (a sudár hajtást el kell távolítani), ahhoz, hogy a fa megfelelően teremjen. 3-4 oldalsó vezérágat érdemes meghagyni, amelyekből a későbbiekben a katlan korona formát ki tudjuk nevelni. A meghagyott oldalsó vezérágakat 3-4 rügyre kellene visszametszeni. Tisztelettel: Mezős Balázs kertészmérnök Aleon-Kert Kft. www.aleonkert.hu
Kedves Szilvia! A szervasbogár tudtommal -a nyaló,-szívó szájszervével- növényi nedvekkel táplálkozik, főként a tölgy nedvével. Lárva állapotban is (tölgy) a fák gyökereit rágja. Szerintem nem szarvasbogár van Önöknél. Azt javaslom, hogy használjon nyugodtan rovarölő permetszert: Actara 25 WG, Calypso 480 SC, Cyperkill stb.
Kedves Ági! Az alany vagy egy másik magonc Káki (Diospyros kaki), vagy egy közeli rokon növény a Diospyros lotus, aminek kisebbek a gyümölcsei, viszont a gyökérzete és növekedési erélye sokkal jobb!