251. Virágzó Zugló 2011 - Bosnyák utca 69.
Az egyre több utcát meglátogató és megszépítő Virágzó Zugló Programja ez alkalommal a Bosnyák utca 69. szám alatt állt meg. Az utcafront megszépítése itt is látványosra sikeredett!
Az egyre több utcát meglátogató és megszépítő Virágzó Zugló Programja ez alkalommal a Bosnyák utca 69. szám alatt állt meg. Az utcafront megszépítése itt is látványosra sikeredett!
A zsálya (Salvia officinalis) az egyik legrégebbi gyógynövény. Ezt bizonyítja latin neve, hiszen a ’salvia’ jelentése gyógyítani. Az ókori görögök és rómaiak a rozmaringgal együtt húsok tartósítására használták, az akkori gyógyászatban főleg izzadásgátlóként alkalmazták. Dél- és Közép-Európában a középkor elejétől termesztették a kertekben fűszer- és gyógynövényként.
Hozzávalók: 2 kis uborka, 25 g szardínia (50 g-ot is használhatunk, vegyük ki a konzervből, és csepegtessük le), 300 g vaj, ½ citrom, díszítésnek néhány szelet retek, só, fehér bors
Az idén 20 éves a Budavári Borfesztivál. Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait. A hazai nedűk mellett neves borkereskedők és a díszvendég jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül.
Az itt következő kalendárium a még tapasztalatlan kertitó-tulajdonosoknak szól. Megtudhatjuk belőle, az év mely hónapjában milyen munkálatokat kell elvégezni, és melyek azok az időpontok, amelyeket mindenképpen észben kell tartanunk.
Kedves István! Sajnos a vírusok ellen sem az emberek, sem a növények estében nincsen gyógyítási lehetőség. A vírusos növények előbb vag utóbb meg fognak halni. Sok fa nagyon sokáig elél vírusokkal, de meggygógyulni sosem fognak. A vírusos fa fertőzési forrásként szolgál, mivel a vírusok terjesztői a különféle rovarok, továbbá vírustól függően pollen, mag, metszőolló és vegetatív szaporítóanyag. Előfordulhat, hogy egy szívó szájszervvel rendelkező rovar átviheti a vírusokat az egészséges fákra. Önnek kell mérlelgelnie, hogy ott hagyja a fertőzött fákat, vagy kivágja őket. Hangsúlyozom, a vírusos fái akár még 10-15 évet is elélhetnek, nem kell őket kivágni, viszont van esély rá, hogy megfertőzhetnek más fákat rovarokkal vagy mechanikai úton (metszéskor metszőollóval). Mit kell tudni a szilvafákról? - 1. rész Gyümölcsös tervezése és telepítése
Kedves Kérdező! A Júlia borbolya egy jó strapabíró, várostűrő sövénynövény kiváló porfogó és örökzöld is. A növekedési erélye nem a leggyorsabb, de szerintem jó választás a célra. Kis lombkoronájú fák közül a gömbjuhar, gömbkőris, bugás csörgőfa, Pirosvirágú díszgalagonya jöhetnek például szóba. Díszgalagonya teljes pompában Melyik 10 legszebb örökzöld sövény? Májusi díszfák pinkben: júdásfa, galagonya és vadgesztenye Csüngő ágú díszfák és cserjék
Kedves Csilla! 2 fajta van, ami megfelel az összes kritériumnak, a linkekre kattintva találja őket: https://www.megyeriszabolcskerteszete.hu/chamaecyparis_lawsoniana_van_pelts_blue_kek_hamisciprus https://www.megyeriszabolcskerteszete.hu/cupressocyparis_leylandii_blue_jeans_leyland_ciprus_blue_jeans A javasolt ültetési táv 70-90 cm. A konténeres kiszerelés bármikor ültethető, viszont ha nem megoldott az öntözés, biztosabb volna ősszel ültetni. Üdvözlettel, Megyeri Szabolcs
Üdvözlöm! Amerikai bivalykabóca kártételének tűnik. Tojásrakáskor a nőstény hosszanti hasítékokat készít és abba rakja tojásait, a fa pedig elkezdi beforrasztani a sebet, de közben vastagszik is az ág, ezért tud így kirepedni. Be fognak forradni a sebek, minden rendben lesz. Védekezés: A téli metszéskor le kell vágni a károsított ágakat, és meg kell semmisíteni őket. Május közepétől a kelő lárvák ellen lehet védekezni többek között a Flumite és Pirimor nevű rovarölőszerekkel. Üdvözlettel, Megyeri Szabolcs
A képen látható kínai kenderpálma a nitrogénhiány tüneteit mutatja, de szerencsére könnyen pótolható. A gazdaboltokban, kertészetekben számtalan folyékony és szilárd műtrágya megtalálható, célszerűen levéldísznövények számára összeállítottat kellene választani, amelyben nem csak NPK van, hanem mikroelem is. Természetesen a csomagoláson feltüntetett adagolást be kell tartani.