2911. A napraforgó története
A napraforgó tudományos neve „Helianthus”. Ez a szó a görög „Helios”, azaz nap és „Anthos”, vagyis virág szavakból jött létre.
A napraforgó tudományos neve „Helianthus”. Ez a szó a görög „Helios”, azaz nap és „Anthos”, vagyis virág szavakból jött létre.
Egyszerűen és olcsón lehet napraforgót termeszteni, és igen, bárki megteheti! Vége azoknak az időknek, amikor a napraforgó csak a veteményeskert része volt.
Ősszel számtalan tápláló, egészséges zöldség és gyümölcs érik meg, többek között a sütőtök. Nézzük, hogy hogyan használhatjuk fel ezt az egészséges növényt.
November hónap legtöbbször a kemény fagyok beálltát jelenti, de veteményeskertünkben ebben az időszakban is számos munka vár ránk!
Minden eddiginél több érdeklődőt vonzott a IV. Budavári Pálinka – és Kolbászfesztivál. Idén a négy nap alatt több mint huszonhét ezren látogattak föl a Budai Várba, amely kilencezerrel több, mint a tavalyi létszám. A fesztiválon még Robert De Niro is tiszteletét tette, aki a legnagyobb inkognitóban kóstolta meg a világhírű hungaricumot. A világsztár a Nobu étterem megnyitója előtt, Andy Vajnával érkezett a rendezvényre, és mint kiderült, a pálinka igencsak elnyerte a tetszését, bár megjegyezte, erős italnak tartja.
Szobafenyőjének felkopaszodása a pangóvíznek vagy a túl száraz levegőnek köszönhető. Ha még nem súlyos a helyzet, akkor a hajtáscsúcs dugványozásával próbálja megmenteni. Helyezze tőzegmohába, de ne az oldalhajtásokról szedjen dugányt, mert azok nem növekednek fölfelé.
A rhododendront nem kell feltétlenül a lakásba bevinni, különösen, ha olyan fajtákat telepített, melyek a téli kemény fagyokat is elviselik pl. Rhododendron catawbiense, Rh. kaempferi.
A bodza metszésének optimális ideje tavasszal van, de ősszel is végezheti a metszést, lombhullás után.
Vágjon le egy egyedülálló, szép, egészséges levélkét a növényről. Majd egyharmad részéig dúgja egy virágcserépbe, amelynek a földje jó minőségű virágföld. Azután érdemes körbefóliázni, hogy azalatt biztosítva legyen a kellő páratartalom számára. Helyezze meleg, napos helyre, de ne tűző napra. Néhány hét után begyökeresedik a levélke, majd el kezd növekedni.
A mogyoró egylaki növény, ugyanazon a növényen, sőt ugyanazon az ágon jelennek meg a virágai, amelyek azonban egyivarúak; a hímvirágok (barkák) január-februárban nyílnak ki. A nővirágok előbb nyílnak, mint a barkák, ami bizonyos fokú védelmet nyújt az önbeporzás ellen. Ezért ajánlatos legalább két-három, különböző fajtájú mogyoró-bokrot telepíteni, hogy garantált legyen a termés.