Melyik eledel a legjobb kedvenceinknek?

Veled is előfordult már, hogy úgy jött ki a lépés, hogy le kellett cserélned kedvenced eledelét valami gazdaságosabbra? Neked sem jött be? Akkor lássuk, hogy miért is történhetett így, és mi a megoldás!

Ár-érték

Nem meglepő, hogy amikor egy nívósabb márkáról váltunk egy kevésbé ismertre vagy épp egy fokkal kevésbé jóra, akkor annak megérezzük a hatását. Hiszen a kedvencünk nem biztos, hogy ugyanolyan szívesen fogyasztja azt, vagy épp a szőrében, esetleg a székletében látunk változást. Persze meglehet, hogy az égvilágon semmi jele nincs az első időszakban annak, hogy valami történik a kedvencünk szerveztében, de sajnos nagyon sok eledelről bizonyították be kutatások, hogy méreganyagokat tartalmaznak.

Ez vajon mit is jelent? A legtöbb esetben persze nem olyan jellegűre kell gondolni, amikkel azonnali halál érhető el az állatok vonatkozásában, de a többség hosszabb távon fejti ki negatív hatását. Tehát lehetséges, hogy nem érzékeljük azonnal, hogy a négylábú bélrendszerében felhalmozódik az adott tápban lévő méreganyag, de amikor már elér egy bizonyos szintet, akkor óhatatlanul is megjelennek az első tünetek.

Bár a legjobb megoldás, ha mindig prémiumminőséget választunk kedvencünknek, de legalábbis olyat, melyek nemzetközi szinten is elismertek, szerencsére van megoldás arra, hogy segítsünk kedvencünknek.

Humac, aktív huminsavval

Hallottál már a Humac termékekről? Ha már igen, akkor nagyon jó úton jársz a kedvenced gondozása kapcsán, ha pedig még nem, akkor sosem késő elkezdeni a jó minőséggel való táplálást.

Ezek a termékek aktív huminsavat tartalmaznak, amik segítenek az állatnak az egészséges emésztés kialakításában úgy, hogy segítenek megszabadulni a lerakódott és felhalmozódott méreganyagoktól. Mivel ezek számos betegség és allergia okozói, így az alkalmazásával egy teljesebb életet biztosíthatunk négylábúnk számára. Sokszor találkozhatunk szőrproblémákkal, esetleg immungyengeséggel, amiket nem túl meglepő módon a nem megfelelő táplálék okoz. Azon túl, hogy megpróbálunk egy jobb minőségű tápra áttérni, mindenképp szükséges, hogy a problémák kezelve is legyenek.

kutyajo

Ehhez járulnak hozzá hatékonyan a Humac termékek, amiknek a beadása sem jár külön nehézséggel, mivel elég csak hozzákeverni a kedvencünk tápjához, és készen is van. Nagyon ritka, hogy esetleg a négylábú nem fogadja el, de ezekre a helyzetekre is akad megoldás.

Azonkívül, hogy segít regenerálni az állat emésztését, immunerősítő hatással is rendelkezik. Ennek köszönhetően kevésbé fogékonyak a vírusokra, megbetegedésekre, sőt a vitaminok, ásványi anyagok pótlásáról is gondoskodik. A felszívódást is segíti, így meglehetősen kis mértékben megy kárba a későbbiekben.

Természetesen prémiumminőségű kutyatáp mellett is alkalmazható, ha kicsit bizonytalanok lennénk.

értékelés