Kétezer éves magokból növesztenek datolyapálmákat Izraelben
Izraeli tudósok hat datolyapálmafát növesztettek Jézus korabeli magokból. Az Ádámnak, Jónásnak, Urielnek, Boáznak, Juditnak és Hannának elnevezett magokat különböző régészeti lelőhelyeken fedezték fel, majd Dél-Izraelben csíráztatták, és palántákat neveltek belőlük.

A szakemberek azt remélik, hogy képesek lesznek olyan datolyát termeszteni a júdeai sivatagban talált hím és nőnemű magokból növesztett fákon, mint amilyet kétezer éve Heródes király ehetett, és küldhetett Rómába, a császári udvarba.

 

Nem először keltettek életre több ezer éves datolyát

2008-ban arról számoltak be, hogy egy Masszadán, Heródes Holt-tenger melletti várában talált 1900 éves magból csíráztattak ki új, hímnemű növényt, amit akkor Matuzsálemnek neveztek el.

Az új kísérlettel tovább mentek, mert egyszerre több, és mindkét nemű növényeket termesztenek. Azt tervezik, hogy Matuzsálem virágporával fogják Hanna virágait beporozni, hogy ezzel olyan datolyához jussanak, mint amilyet Jézus korában ehettek errefelé az emberek.

"Ez mégsem tipikus júdeai datolya lesz" - nyilatkozta a kutatásokat vezető Sarah Sallon, a jeruzsálemi Hadassza kórház Louis Borick Természetgyógyászati Kutatóközpontjának igazgatója. "Ugyanis akkoriban sem magvakból termesztették a gazdák a datolyapálmát, hanem akárcsak ma, a nagyon szépen termelő nőnemű növényeket klónozták."

A datolya ősi gyógyszer

A datolyát mai tudásunk szerint először az Arab-félszigeten és Mezopotámiában, a mai Irakban termesztették több mint 6000 évvel ezelőtt, onnan terjedt el az ősi Júdeában és a Földközi-tenger térségében. Különféle betegségek gyógyítására is felhasználták, beleértve a depressziót és a memória romlását.

datolya_palma

A híres júdeai datolyát nagyban exportálták erről a vidékről egészen a muzulmán hódításig, a hetedik század végéig. Az idősebb Plinius és Hérodotosz is beszámolt a júdeai datolya kiválóságáról,  és hosszú eltarthatósági idejéről, amelynek révén messzi vidékekre tudták szállítani. "Heródes minden évben küldött belőle a római császárnak" -  mondta Sallon.

A térség sok évszázados zűrzavaros hatalmi viszonyai azonban nem tettek jót a nagy odafigyelést, sok munkát kívánó növényeknek, és a tizenkilencedik századra teljesen eltűntek Izrael földjéről a datolyaültetvények.

 

Így születtek újjá a 2000 éves magok

"Hosszú órákat töltöttem a régészeti osztályokon a legjobb magok kiválogatásával. Sokban lukak voltak, ahol rovarok hatoltak be, mások szétestek, de találtam több teljesen érintetlent, és kiválasztottam a legjobbakat" - mesélte el Sallon a Science Advances című tudományos lapban publikált tanulmányban leírtakat, hogy miként keltették életre a régészeti feltárásokon talált magvakat.  Végül hat mag kicsírázott. Az ezeken végzett radiokarbonos kormeghatározás szerint Hanna és Ádám valamikor az első és a negyedik század között, Judit és Boáz az i.e. első század közepétől az i.sz. második század közepéig, Uriel és Jonás pedig az i.sz. első és második század közötti keletkezhetett.

A növények nemét meghatározó genetikai vizsgálat után Éva nevét Ádámra változtatták. Voltak magok, amelyek hetek alatt kicsíráztak, de volt olyan is, amelyiknek fél évig tartott újjáéledése. Megállapították, hogy az ősi datolyamagok mintegy harminc százalékkal nagyobbak a modern, termesztett és vadon növő datolyapálmák magjainál.

datolya

A genetikai elemzésből az is kiderült, hogy minél régebbi volt egy mag, annál "keletibb" volt, vagyis jobban hasonlított a Perzsa-öböl környékének növényeihez.  Ádám és Matuzsálem áll genetikai állományában legközelebb a Perzsa-öböl mai fajtáihoz.

Hanna és Judit a modern iraki datolyákhoz áll közelebb, felmenőiket talán a babiloni fogságból hazatérő zsidók hozták magukkal az i.e. hatodik század végén, hiszen az idegenben sokan közülük datolyaültetvényeken dolgozhattak.

Uriel, Boáz és Jónás viszont inkább az Egyiptomtól nyugatra eső és a modern marokkói fajtákkal mutat genetikai rokonságot. A tudósok ezt azzal magyarázzák, hogy őseiket Júdea római megszállása után a római birodalom  észak-afrikai részeiből hozhatták.

Szerző:

Megosztás

Édenkertész válaszol

Császárfám gyökere nyomja fel a talajt. . .

Sajnos van rá esély, hogy a járdában némi kárt tesz idővel. . .

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Napraforgó

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.