Egzotikus keleti magvak
A magok nem véletlenül finomak: a növények bennük halmozzák fel az embriójuk táplálásához szükséges ínyencségeket. Az éléskamrát természetesen védeni is kell, ezért a magok kemény páncélt (pl. csonthéjat) növesztenek a váratlan vendégek távol tartására. És ekkor jön az ember, aki megpirítja, megtöri és megsózza őket... Vegáknak is!
Az olajos magvak a gyümölcsök különálló képviselői: víz helyett inkább sok fehérjét és zsírt tartalmaznak. A magvak olajának zsírsav-összetétele jó hatással van az érrendszerre, számos bőrtápláló készítmény alapanyagát adja. A magolajok hátrányos tulajdonsága, hogy viszonylag hamar avasodnak - bár hideg helyen tárolva meghosszabbítható az ehető időszak.
A vegák is nagyra értékelik az olajos magvakat, hisz magas fehérjetartalmuk miatt - 10dkg magban 20-25g fehérje van - remek húspótlók. Az olajokon kívül C-, E-, B-vitamint, és számos ásványi anyagot (káliumot, magnéziumot, foszfort, vasat) tartalmaznak. A fogyókúrázók azonban csínján bánjanak a nassolással, mivel néhány maréknyi olajos mag, egy napi (fogyókúrás) energiaszükségletet fedez!
KESUDIÓ
A zöldszínű pisztácia (Pistacia vera) és a kesudió (Anacardium occidentale) a cserszömörcék családjának finommagvú gyümölcsei (igazából nincsenek is rokonságban a dióval). Csonthéjas terméseik belsejében megbúvó, olajban gazdag magjait szívesen látjuk süteményeken, tortákon, nyersen vagy pirítva. A pisztácia és a kesu nem csak finom, hanem egészséges is: bőrünk fiatalságának megőrzésében is nagy szerepe van.
A kesu Dél-Amerikában honos fa, körte alakú termésekkel, amelyekben vese alakú kesudió-magok ücsörögnek. Mivel a magokat kemény héj veszi körül, a diót kétszer kell pörkölni, hogy kinyerjük magát a magot. Íze különösen lágy, enyhén édeskés.
PISZTÁCIA
A pisztácia Mezopotámia meleg folyóvölgyeiből származik. Magról szaporítható, jó vízelvezetésű talajban, napos, fagymentes helyen gyorsan elérheti a tíz méteres magasságot is. Hazánkba általában Törökországból kerül, néha avasan, ezért nem árt vásárlás előtt a szállítmányról és a dió koráról tudakozódnunk. A leghíresebb pisztácia-sütemény a baklava (ne a gyros-sütős gyorsétkezde vizes tésztájára gondoljunk: az igazán finom Papánál kapható a Lövőház utcában).
PEKÁNDIÓ
A pekándió (Carya illinoensis) az észak-amerikai pekánfa szülötte. Igazi diótermés; egyes nemesített fajtáinak olyan vékony a héja, hogy akár diótörő nélkül is pucolható. Magja gazdag zsírsavakban, egzotikus illatú. A dióhoz hasonlóan felhasználhatjuk édességekhez vagy sósságokhoz, ahogy éppen a kedvünk tartja. A spanyol telepesek Észak-Mexikóban és a Mississippi völgyében találkoztak a pekánfával, ami nem csoda, hisz az ottani erdőségek egyik uralkodó fája. Az embereken kívül számos fogyasztója akad: közöttük számos madár, oposszum, mosómedve, szürke mókus.
PARADIÓ (Brazil dió)
A paradió szülőhazája Brazília (Bertholletia excelsa). Görögdinnye-méretű, elfásodott termése akár 30-40 háromélű paradiót is tartalmazhat. Egyesek szerint fája és termése is a kókuszdióra emlékeztető illatú, ízét pedig a mandulához hasonlítják. Vannak receptek, melyekben a kókuszt paradióval helyettesítik. Érdemes csínján bánni vele, mert az olajos magvak közül a paradiónak a legmagasabb az energiatartalma.
MAKÁMDIÓ
A makadámdió (Macadamia ternifolia). Gömb alakú, krémfehér diómagjának íze hasonlít a paradióhoz. Az ausztrál mogyorónak vagy queenslandi diónak is nevezett makadámia külsőre leginkább a törökmogyoróhoz hasonlít, de nagyobb annál, elérheti a 4 cm-t is. A magbél nem oszlik gerezdekre. Az ínyencek kedvenc diófajtája, mivel pirítva igen intenzív az íze. Kereskedelmi forgalomba többnyire pörkölve kerül. Nagy előnye fájának, hogy szárazságtűrő és bőtermő. Sajátos olajösszetételének köszönhetően kiváló bőrpuhító, -nedvesítő és a gyulladások okozta bőrfeszülést is hatásosan enyhíti. Különösen kedvező tulajdonsága, hogy az avasodás folyamatának hosszú ideig ellenáll, ezért eltarthatósága körülbelül kétszerese a többi zsíros olajénak.
FÖLDIMOGYORÓ
Dél-Amerikából származik a földimogyoró (Arachis hypogaea), amely a világ egyik legfontosabb olajnövénye. Kedvelt téli ropogtatnivaló nálunk is, de hogy ne csak a boltból jussunk hozzá termeszthetjük házikertben is.
A botanikusok szemszögéből nézve a földimogyoró nem a diófélékhez, hanem a hüvelyesek családjához tartozik. Érdekessége, hogy a földimogyoró szára a virágzás után lehajlik, és lefelé kezd nőni, bele a földbe. A talaj szintje alatt 5-8 cm-re fejlődik tovább a hüvelytermés, többnyire két maggal. Bőre pirosas, könnyen lehúzható. A földimogyoró-olajjal sütni is lehet, mivel magas hőmérsékletre hevíthető.
KÓKUSZDIÓ
A kókuszdió (Cocos nucifera) a hajótöröttek megmentője, szinte az összes trópusi szigeten megterem. A növény magától terjedt át egyik szigetről a másikra, ugyanis a kókuszdió több ezer kilométeres úszás után is kicsírázik az útjába kerülő szárazföldön.A frissen érett kókuszdiót vastag zöld burok, és a jól ismert barna kéreg veszi körül. Belsejét a kókuszdió húsa és a kókusztej tölti ki, amelyek rendkívül táplálók.
SZERECSENDIÓ
A szerecsendió (Myristica fragrans) inkább fűszer, mint ropogtatnivaló, de ha már diókról szólunk érdemes megemlékeznünk róla is. Hozzájuthatunk egészben vagy por formájában. Érdemesebb egész diót választanunk és a készülő ételbe frissen belereszelni: így ugyanis nem veszít ízéből és illatából sem. Mivel myristin nevű, bódító hatású anyagot tartalmaz, ezért egyszerre csak kis mennyiségben használjuk.
