5
Hangulatjavító illatok
Az illatok napjaink szerves részeit képezik, nem tudjuk elhatárolni magunkat tőlük, bennük élünk. A következőkben néhány kedélyállapot-javító illatot mutatunk be, amelyek segítenek ellazulni vagy éppen felélénkülni, attól függően, hogy mire van szükségünk.

Ellazító illatok


Egyes illatok olyan gyengéden vezetik le az idegességet, mint egy kellemes napozás. A levendula (Lavandula angustifolia) illatát különleges aura veszi körül: felélénkít, így mélyebbeket lélegzünk, és beszívjuk az ellazító aromát. Ezt a tökéletes hálószobaillatot többféle módon és formában vihetjük a lakásba: illóolajként, illatlámpában párologtatva, kis zsákokba töltött szárított virágként, levendulacsokorként vagy kölniként, amelyet nemcsak magunkra, hanem a párnára és a takaróra is fújhatunk.

 

Levendulaüvegcse készítése

  • Néggyel osztható számú, megfelelő hosszúságúra vágott levendulaszálat fogjunk össze, és a virágzat alatt cérnával kössük meg.
  • A virágokat hosszú szalaggal tekerjük be, a szárakat pedig 7 csoportba osztva hajtsuk vissza a fejecskére.
  • A szalagot fűzzük át a szárkötegek alatt és fölött a képen látható módon, amíg a virágokat teljesen be nem borították.

 

levendulauvegcse
Levendulaüvegcse késztése

 

Illatos fürdők


Az illóolajos fürdő jó hatással van hangulatunkra, ill. szervezetünkre. Az illóolajok vízben nem oldódnak, ezért zsírban oldódó vivőanyag szükséges, pl. tej, amelyből elég egy fél pohárnyi.

A keveréket beleönthetjük a fürdővízbe. Illóolajok vivőanyagaként a méz vagy a korpa is jó szolgálatot tesz. Az illatos fürdőadalékokat minden családtag az ízlésének megfelelően készítheti el.

 

Jó tanács: A nagy nyári melegekben sokakat kínoz a lábdagadás. Segít, ha kámfor-, eukaliptusz-, borsmenta- és rozmaringolajos lábfürdőt veszünk.

 

Jótékony hatású lábfürdők


Igény szerint válasszunk a felmelegítő vagy hűsítő változat közül.

 

Felmelegítő lábfürdőhöz

  • 2 csepp levendulaolajat öntsünk le 1/4 L forró vízzel, majd 10 perc múlva öntsük a főzetet a lábfürdőbe, és a víz kihűléséig fürdessük a lábunkat.

 

Hűsítő lábfürdőhöz

  • 2 csepp borsmentaolajat öntsünk fel 1/4 L hideg vízzel, és adjuk a lábfürdőhöz. A bokáig érő vízbe rakott sima kövek fokozzák a lazító hatást.

illatos-novenyek

 

Forrás: Illatos növények

értékelés