Kovászos és ecetes uborka: így készítsd el egyszerűen!

5

Savanyúság márpedig dukál a sült hús vagy a tányér pörkölt mellé! Ki-ki maga döntse el, melyiket szereti jobban, közben mi elmeséljük, hogyan készülnek. 

Ecetes vagy kovászos uborka

Bármelyikhez is fogjunk hozzá, az első lépés a zöldségeshez vezessen, ahol vegyünk - a család étvágyától függően - egy, két, há' kiló uborkát. Kovászos uborkát jól fejlett berakóuborkából és kígyóuborkából egyaránt készíthetünk, míg téli savanyúsághoz kizárólag 3-10 cm hosszú berakóubit érdemes vásárolni.

Fűszeres savanyúságok

Mindkét savanyúság elkészítésnek megvannak a maga fortélyai és fűszerei. Míg a kovászos uborka ízét a sok fokhagyma és még több friss kapor adja, addig a savanyítotté a kakukkfűtől, egész borsszemektől, mustármagtól és tormától lesz igazán egyedi és élvezetes. A különbség a kétféle elkészítés között az, hogy a kovászost erjedéssel pár nap alatt készre savanyítjuk, a másik esetben az uborkák heteket töltenek el az ecetes dunsztban.

Édes élet savanyúságokkal
Egyik kedvenc savanyúságunk lesz belőlük

 

Napon érlelt kovászos uborka

A hosszában háromnegyedéig bevágott uborkákat pakoljuk egy nagy befőttes üvegbe, szépen egymás mellé szorítva őket. Sok sót, 10-12 gerezd meghámozott fokhagymát és egy szép csokor friss kaprot tegyünk az uborkatörzsek közé, majd öntsük színültig vízzel. Mielőtt kitennénk a napra, érdemes a tetejére egy darab kenyeret illesztenünk (van aki a pirítottra esküszik): ez segít az erjedés megindulásában, gyorsabban készül el és az íze is teltebb lesz. 3-4 nap alatt elékészül, ha szépen süt a Nap. Ne feledjük el befedni, mert nem csak mi, hanem a muslicák is szeretik a kovászos uborkát. Zsírral vagy vajjal megkent friss kenyérrel mennyei eledel.

kovaszos_uborka_ropogos

Dunsztosüveg

Savanyú uborka készítéséhez csak az fogjon hozzá, akinek bőven van türelme kivárni a végeredményt. Az is igaz, hogy tartósabb, nem romlik olyan gyorsan, mint a kovászos uborka. Ennek azonban ára van, mégpedig magas! A picinyke uborkákat egyenként kell megmosni, lehetőleg úgy, hogy a termések felszínük ne sérüljön, a sérült uborka ugyanis hamar megromlik és tönkreteszi az egész üvegnyi savanyúságot. Tehát megmossuk, babusgatjuk, begyömöszöljük az üvegbe, közéjük vékonyra szelt tormacsíkokat, egész borszemeket, mustármagot és sót szórunk.

 

Édes élet savanyúságokkal
Ecetes uborka

 

Macerás, de megéri

Most jön a feketeleves: ecetből és vízből készült keveréket forralunk, majd belekanalazzuk az uborkákkal megpakolt üvegbe. Rövid várakozás után - kezünk épségét kockáztatva - a levet visszaöntjük az edénybe és újra forraljuk. Majd megint mehet az ubira, és vissza: háromszor kell végigcsinálni ezt a műveletet. A cél az, hogy teljesen átforrósodjon minden uborka belseje. A harmadik feltöltés után légmentesen zárjuk az üveget, majd így forrón pokrócba bugyoláljuk, hogy minél lassabban hűljön ki. Házi ecetes uborkánk 3-4 hét múlva már ehető savanyúságként, de igazi ízét 2-3 hónap alatt nyeri el. Persze csak akkor, ha szerencsénk van és nem maradt valami kosz a zöldségen, vagy az üvegen, mert akkor hiába vesződtünk oly sokat, hetek alatt megromlik.

UBORKA TERMESZTÉSE HÁZIKERTBEN

értékelés