Mérgező növények balkonládában. .
ezek a mérgező növények, ezeken kívűl azért még bő a választék, amiket nyugodtan tehet balkonládákba (akár fűszernövényeket is, ami nem csak szép, de hasznos is)
Következő »Kedvenc tavaszi kerti munkád?
Vágjuk fel a kenyeret kb. 1,5 cm-es kockákra. A kés lapjával (vagy fokhagymanyomóval) préseljük össze a 2 nagy gerezd fokhagymát. Egy tálban keverjük össze a fokhagymát, az olívaolajat és a kenyérkockákat. Ízlés szerint sózzuk meg, keverjük addig, amíg a szósz egyenletesen bevonja a kenyérkockákat.
Tegyük a kenyérkockákat tepsibe, egyenletesen terítsük el, és 350 fokra előmelegített sütőben pirítsuk aranybarnára.
A tojást tegyük forrásban lévő vízbe, és 45 másodpercig főzzük. Utána vegyük ki, és hagyjuk lehűlni. Préseljük össze a fokhagymát, és tegyük nem fémből készült keverőtálba.
Adjuk hozzá az előzőleg összetört szardellákat vagy a szardellapasztát, a reszelt parmezán felét, a citromlét, a kapribogyót, a mustárt és a héjától megtisztított tojást. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Folyamatos keverés közben lassan adjuk hozzá az olívaolajat, és keverjük simára az összetevőket (ha az olívaolajat túl gyorsan adjuk hozzá, akkor az kiválik).
Tegyük fa, üveg vagy műanyag (de nem fém) salátástálba a 3-5 cm-es kockákra felvágott salátát. Adjuk hozzá az öntet felét, keverjük össze. Adjuk hozzá a maradék öntetet, a maradék parmezán sajtot, a kenyérkockákat, és újra keverjük össze.
Forrás: www.otletkonyha.hu
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan figyeli a mezőgazdasági termények árait, köztük a zöldségekét és gyümölcsökét is. Hétről-hétre körbejárják a nagyobb piacok és bevásárlóközpontok zöldséges standjait és feljegyzik az árakat.




Aki nem elégszik meg a táblázatainkkal, az minden részletet megtalál a Piaci Árinformációs Rendszer (AKI PÁIR) weboldalán.