46. Téli növényápolás kulcsa a fény és a pára pótlása
Télen, ha van rá lehetőség tegyük át a növényeket a déli fekvésű szobákba, ahol több fényhez jutnak, párásítsunk az alábbi módokon.
Télen, ha van rá lehetőség tegyük át a növényeket a déli fekvésű szobákba, ahol több fényhez jutnak, párásítsunk az alábbi módokon.
A Flora Hungária Nagybani Virágcsarnok, mint minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén, az idén is kertészeti kiállításnak adott otthont.
A világ egyik legnagyobb nemzetközi kertészeti kiállítása és vására 2002. január 31-e és február 3-a között került megrendezésre a németországi Essenben.
A KölnMesse 2002-ben 30. alkalommal rendezi meg a kertek, kerti bútorok és kempingfelszerelések egyedülálló szakvásárát, amely a kertészeti szakma egyik legrangosabb eseményének számít.
Ön szerint mi a közös a tüdőgyógyász-konferencia, a Milka és a SAP tanácsadó cég között? A válasz: a hirdetéseikben megjelenő fák, és a hozzájuk kapcsolódó képzettársításaink. Melyek ezek?
Tisztelt Levél író! Ha fűben sok a kétszikű gyom akkor nem kell aggódni mert a 4 -5 nyírás után kikopik, ha viszont egyszikű gyom van benne akkor a karbantartása függ a mennyiségtől, ha kevés van benne akkor hagyni kell, hogy a fű megerősödjön és elnyomja, vagy ha 3 -4 nyírás után is marad benne 1 szikű gyom akkor kézi munkával lehet eltávolítani. Tanácsom, hogy szórják meg a füvet gyorsan lebomló nitrogén tartalmú (fűre való) műtrágyával => nyírják, nyírják, nyírják=> ha még mindig van benne 2 szikű gyom akkor vegyenek GYOM STOP szelektív gyomirtót, viszont ha 1 szikű gyom van benne akkor kézi munkával kell tőle megszabadulni! Durucz Attila Parképítő és kertfenntartó technikus www.kertepito.com
A metszést itt is az elhalt, sérült, egymást keresztező, egymást akadályozó hajtások eltávolításával kezdjük. A vezérhajtások visszavágásával rózsánk méretét, növekedési irányát szabályozhatjuk. Az oldalhajtásokat a vezérhajtások minden oldalán vágjuk vissza kb 8 cm-es nagyságra (3-5 rügy). Ne bántsuk azokat az oldalhajtásokat, melyek a metszés időpontjában éppen virágoznak, vagy a kapaszkodásban fontos szerepük van. Tavaszi metszés: ebben az időszakban megalapozzuk rózsáink növekedését, alakját. Amint látjuk, hogy rózsáink hajtani kezdenek (friss, piros rügyek, hajtások) kezdjük meg a metszést, ne várjuk meg a hajtásrendszer növekedésének erőteljes megindulását. Nyári metszés: nyáron a legfontosabb feladat az elhalt virágok eltávolítása. Nagyon fontos, mégis sokszor elhanyagolt feladat! Ha eltávolítjuk az elhalt virágokat, akkor növényünket újra virágzásra késztetjük. Őszi metszés: növényeinket felkészítjük a télre. Eltávolítjuk az elhalt, esetleg letört ágakat, visszavágjuk a hajtásokat, így szélvédelmet biztosítva a rózsáknak (bokorrózsáknál). Frissen ültetett rózsák metszése: a fútórózsák kivételével az frissen ültetett rózsákat mindig vissza kell metszeni.
Én az Ön helyében átültetném a növénykét friss földbe és a régit kidobnám. Még a gyökeréről is le kellene mosni a régi talajkeveréket. Valószínűleg olyan helyen van, ahol kevés a fény és nincs elégséges szellőzés - ez táplálja a gombákat (penészt)
Semmi különös gondoskodást nem igényel, némi tápoldatot és locsolást. Arra kell vigyázni, hogy ne legyenek túllocsolva, mert akkor kipusztulnak. Minden ugyanúgy történik a paradicsommal, mintha szabad földbe lenne ültetve.
Gyöngyvirág.