81. A kedves vénuszfodorka (Adiantum raddianum)
Összetett, apró levélkéi, fényes, fekete vagy sötétbarna szárakon helyezkednek el. A fiatal példányok enyhén bronzosak, míg a felnőtt példányok halványzöldek.
Összetett, apró levélkéi, fényes, fekete vagy sötétbarna szárakon helyezkednek el. A fiatal példányok enyhén bronzosak, míg a felnőtt példányok halványzöldek.
Ritkán adunk olyan tanácsot, hogy ne ültessük át a növényt vagy hagyjuk a földjét kiszáradni. A viaszvirágnak pedig ez kell!
A vízipálma mocsári növény, ezért a gyökereit állandóan nedvesen kell tartani. Télen azonban könnyedén el kezd sárgulni. Ez az oka.
Szemetgyönyörködtető látványt nyújtanak a természetes zöldben elszórtan nyíló, tarka vadvirágok. Ehhez társul a virágos rét hétről hétre változó illata. Mindez egyszerűen, néhány alapvető szabály követésével megvalósítható. Virágos kert ötletek itt!
A vadgesztenyefák levelein károsító és a levelek korai elszáradását okozó moly kártevő az utóbbi évtizedben terjedt el hazánkban és a szomszédos országokban.
Tisztelt Kérdező! A környezeti ártalmakat nagyon jól tűrik a juniperus fajok. Mivel sövényt szeretne nevelni, javasolom vagy a Juniperus scopolorum 'Blue Heaven' vagy a Juniperus scopolorum 'Moonglow' ültetését, amelyek kékeszöld színűek, terebélyesebbek és szárazságtűrőbbek, mint a tuja. Tisztelettel: Mezős Balázs kertészmérnök, növényvédelmi szakmérnök Aleon-Kert Kft.
A szudáni hibiszkusz (ehető hibiszkusz, tea hibiszkusz, piros sóska, vadhibiszkusz, afrikai mályva, rozella, rosella (Hibiscus sabdariffa) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályában a mályvavirágúak (Malvales) rendjébe és a mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó cserje.http://hu.wikipedia.org/wiki/Szud%C3%A1ni_hibiszkusz
Igen, ez hálóslevél (fittónia), egy igazi trópusi különlegesség - csak úgy látom, nem pont az igényeinek megfelelően van tartva. Nagyon kevés az ültető közege is, nem sok tápanyaghoz juthat. Gondozás átlagos szobai körülmények között nehezen megoldható. Legjobb hely számára egy párás terrárium, palackkert, szobai MiniKert vagy egy kisebb méretű növényház. A fittónia kedveli a magas páratartalmú levegőt. Párás környezetben nem fontos külön permetezni a növény leveleit. Földje soha sem szabad, hogy teljesen kiszáradjon, legmegfelelőbb számára, ha rendszeres öntözés mellett nyirkosan tartjuk ültető közegét. Alacsony növény, a természetben a talajon kúsznak. Növekedése nem túl gyors. Mutatós leveleinek köszönheti népszerűségét. A természetben is előforduló néhány alap fajból számtalan tenyészváltozatot nemesítettek ki, így változatos és érdekes gyűjteményt alakíthatunk ki a hálóslevelekből. Erős levelei jól bírják a gyűrődést, ha elhanyagoljuk..
Kedves Érdeklődő! A citrusok nagyon érzékenyek a teleltetésre, itt mindent megatlál, hogy hogyan kell szakszeűen telelteni:felkészülés a teleltetésre >> Citrusfélék csoportosítása teleltetési hőmérséklet alapján >> A citrusfélék „behordása” >> Tennivalók a teleltetés során >> Leggyakrabban elkövetett nevelési hibák összefoglalása >> A butzogányfa igénytelen növény, de talán túl meleg helyen telelteti, íme a részletes gondozási útmutatója: Igénytelen szobanövény Mexikóból. Jellegzetes, elefántlábra vagy palackra emlékeztető megvastagodott törzsében vizet tárol (ezért nem baj, ha néha kiszárad a földje), hosszú vékony, ívben visszahajló levelei akár 60 cm-re is megnőhetnek, fűcsomószerű bozontot alkotnak a törzs tetején. A kéreg is vastag és repedezett, ez is az elefánt bőrére emlékeztet. Lassú fejlődésű, modern környezetben igen mutatós. Figyeljünk arra, hogy nyugodt háttér elé kerüljön, ami kiemeli a levélzet finomságát. Világos, de ne napos helyre tegyük, nyáron melegben, télen hűvösben, min. 10°C-on tartsuk. Közepes mennyiségű vizet igényel, de télen ezt csökkentsük. A túlöntözés, pangóvíz tőrothadást és a növény halálát is okozhatja! Bírja a központi fűtést, nyáron a szabadban is állhat. Elég 3-4 évente átültetni.
Ezeket lehet (illetve nálunk többnyire ezeket szokás), de gyakorlatilag bármit lehet... A paradicsom hajtatása A paprika hajtatása Az uborka hajtatása A hónapos retek hajtatása A fejes saláta hajtatása A karalábé hajtatása A hagymafélék hajtatása A levélpetrezselyem hajtatása A sárgarépa hajtatása A karfiol hijtatása A spenót hajtatása A sóska hajtatása A burgonya hajtatása A spárgatök hajtatása A görögdinnye és a sárgadinnye hajtatása