5
Őszi nagytakarítás a fűszerkertben
A hidegebb teleken a fűszernövények mellett más növények is védelmet igényelnek, ilyen például a magnólia, pünkösdi rózsa, rododendron, rózsa.

Már hetek óta huhogok a fagyos napok eljöveteléről, a mediterrán növények védett helyre cipeléséről, meg a muskátlis ládák teleltetéséről. Azonban rá kellett jönnöm, hogy az idén korai volt a vészharangok kongatása. Voltak már kritikus pillanatok, de ahogy sok teraszon látni, a leanderek még vígan bírják a szabadban, ahogy a muskátlik is tartják magukat a balkonládákban. Az biztos, hogy új virágot nem hoznak, de még teljes pompájukban díszlenek.

Viszont, amivel biztos nem lehet már tovább várni, az a kerti növények hővédelmének elkészítése. Aki szeretné, hogy tavasszal újraéledjenek kényesebb növényei, annak földdel, szalmával, egészséges falevéllel takarni kell ezeket.

oszi_takaritas_fuszernovenyek4

 

A fűszerkert egyébként gyomként viselkedő, szívós lakói amúgy kényes növények. Többük melegebb tájakról érkezett a Kárpát-medencébe. Bár régóta élnek itt, a fagyos teleket még nem sikerült megszokniuk. Az elmúlt hetekben több fűszernövény már levelét veszítette, ezért a kis, élő fűszerkészlet talaja most jól átlátható. A még nem fagyott talajt érdemes kézi kapával meglazítani, és egyenként kihúzni a még mindig zöld, szívós gyomokat.

oszi_takaritas_fuszernovenyek3


A tisztogatás során a citromfű és a vegetának is mondott lestyán hajtásait vissza kell vágni. A levendula, kakukkfű hajtásait nem kell bántani, őket majd tavasszal kell metszeni. A kakukkfű, tárkony, zsálya télire takarást igényel, a levendula megvan csupaszon is. A rozmaringot, babért fel kell szedni, és fagymentes helyen kell teleltetni. A mentatövekből gyökeres sarjakat lehet leválasztani. Cserépbe ültetve illatos téli vendég lehet a lakásban, és egy-egy letépett levélkéjével bolondíthatóak levesek, sültek, desszertek. A metélőhagymát és a zellert is bevihetjük a lakásba.

A hidegebb teleken más növények is védelmet igényelnek, ilyen például a nemes iszalag, a magnólia, kényesebb pünkösdi rózsa, rododendron, rózsa. Az érzékeny növények a ki-, vagy átfagyásra többféle módon reagálnak. Van, amelyik végleg kipusztul, mások képesek a gyökérnyakból megújulni. Takarásukat a kisebb fagyok után kell kezdeni, akkor, amikor a zöld részek is megkeményednek. Ezzel még lehet várni. Az „éretlen” növény az idő előtti takarás miatt a legtöbbször elpusztul. Míg a kis rózsabokrokat takarni kell, addig átlagos teleket túlélnek a magas törzsű és bokorrózsák. A takarást azonban nem árt egész télen ellenőrizni, mert könnyen pocokfészekké válhat.

szerző:
Czauner Péter

értékelés