46. Téli növényápolás kulcsa a fény és a pára pótlása
Télen, ha van rá lehetőség tegyük át a növényeket a déli fekvésű szobákba, ahol több fényhez jutnak, párásítsunk az alábbi módokon.
Télen, ha van rá lehetőség tegyük át a növényeket a déli fekvésű szobákba, ahol több fényhez jutnak, párásítsunk az alábbi módokon.
A Flora Hungária Nagybani Virágcsarnok, mint minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén, az idén is kertészeti kiállításnak adott otthont.
A világ egyik legnagyobb nemzetközi kertészeti kiállítása és vására 2002. január 31-e és február 3-a között került megrendezésre a németországi Essenben.
A KölnMesse 2002-ben 30. alkalommal rendezi meg a kertek, kerti bútorok és kempingfelszerelések egyedülálló szakvásárát, amely a kertészeti szakma egyik legrangosabb eseményének számít.
Ön szerint mi a közös a tüdőgyógyász-konferencia, a Milka és a SAP tanácsadó cég között? A válasz: a hirdetéseikben megjelenő fák, és a hozzájuk kapcsolódó képzettársításaink. Melyek ezek?
A műtrágyákon található Ntrogén-Foszfor-Kálium (NPK) arányszámok, a műtrágyában található makroelemek egymáshoz viszonyított arányát jelölik, tehát nem azt, hogy 1 négyzetméterre hágy g tápanyag kiszórása javasolt. Ez azért fontos, mert levélzöldségek ill. levéldísznövények esetén alapvető tápanyag a nitrogén; addig a virágzó növényeknél a foszfor és a kálium mennyisége a fontos. Érdemes tehát olyan összetett műtrágyát vásárolni, amely már eleve össze van állítva a növény igényeinek megfelelően.
A laza, humuszban gazdag és mindig kissé nedves talajt kedvelik a kállák. Napos fekvésben sokat párologtatnak, ezért gyakran kell öntöznünk. A pangó vizet nem kedvelik, a megvastagodott gyökerek könnyedén elrothadhatnak. A vizen kívül - vegetációs időszakban - hetenkénti( virágos növények számára kifejlesztett általános) tápoldatozást is igényel.
A gumó elültetése után 1(-2) héttel ki kell hogy hajtson, további kb. 1 hónap a szárnövekedés időszaka, aminek végében ott lapul a virágbimbó. Elnyílás után a virágszárat vágjuk vissza, ápoljuk rendzseresen, nyáron, ha lehet állítsuk a szabdba. Ősszel csökkentsük az öntözését, hagyjuk hogy a levelek elszáradjanak. Ekkor vegyük ki a földből a gumót, néhány hétig pihentessük, majd novembertől ismét elültethető és virágoztatható.<p>A hibiszkusz számára az a legoptimálisabb, ha egész télen 12-14 fok körüli világos helyiségben telelhet, de a 8-10 fok sem túl hideg számára.
Köszönöm szerkesztőségünk Nevében!
Valószínű, hogy a virágboltban hűvösebb volt és emellett magasabb a páratartalom, mint a meleg szobában, ezért inkább gyakoribb locsolást javasolnék. Kezdetnek érdemes egy vízfűrdőd adni a kókadó növénynek: kb fél órára egy lavor vízbe kéne állítani a növény, ami alatt fel tudja szívni magát vízzel, majd hagyni, hogy a felesleges víz kicsöpögjön, s utána visszaállítani a tálcájára. Ha úgy találja, hogy földje kiszáradt, újra lehet locsolni.