Amit a fürtös áfonya termesztéséről tudni kell - 1. rész
A magas bokrú áfonya, amikor teljesen kifejlődik, elérheti a 120 centiméter magasságot, nyár végén pedig nagy bogyójú gyümölcsöt terem.

 

A fürtös áfonya termesztése


  • Növény típusa: évelő
  • Tudományos elnevezés: Vaccinium corymbosum
  • A kifejlett növény mérete: magassága 120-180 centiméter, szélessége 90-120 centiméter
  • Fényigénye: teljes napfény
  • Virágzási időszak: kora tavasztól egészen tavasz közepéig
  • Talajtípus: a homokos vagy agyagos talajt kedveli
  • PH érték: 4,5-5,2
  • Közismert kártevői: áfonya hernyó, szilvamoly, vörös áfonya-, valamint cseresznyeféreg
  • Közismert betegségei: molinia fertőzés, lisztharmat, szürkepenész, levélfoltosság, valamint vessző nekrózis

 

Általános tudnivalók a fürtös áfonyáról


Az ideális áfonyának legfeljebb tizenhat vesszővel kell rendelkeznie – egy nyolc éves növekedés során, évente egy-két új vesszőt kell hagyni rajta. Ez úgy érhető el, hogy minden évben, a bokrok ültetését követően, csak két vesszőt hagyunk növekedni egészen nyolc éves korukig, ekkor a legidősebb vessző átmérőjének a mérete el kellene érje a 2,5 centimétert.

 

Fürtös-áfonya

 

A kilencedik év legelején, a két legnagyobb vesszőt, továbbá minden vesszőt, kivéve a két legnagyobb egyévest, el kell távolítani. Ha ezt minden évben megismételjük, csökkenthetjük az egyenlőtlen növekedést és terméshozamot; a legidősebb ágakat folyamatosan frissíteni kell, azonos számú új vesszőkkel, így a bokrok mérete nem változik.

Válasszunk jó vízelvezető képességű, agyagos vagy homokos talajt, 4,5-5,2 közötti pH értékkel fürtös áfonya termesztéséhez. A talaj pH értékét úgy csökkenthetjük, hogy tőzeget, fenyő tűlevelekből előállított komposztot, tölgyfa levelet és/vagy kérget keverünk hozzá. A talaj felső rétegébe keverjünk sok szerves anyagban gazdag trágyát.

Ültetéskor, két egyed között, legalább 1,5 méter távolságot hagyjunk, és a hatékonyabb kölcsönporzás érdekében, a különböző fajtákat ültessük felváltva. A sorok közötti távolság legyen legalább két méter. Öntözzük folyékony trágyával, teával vagy haltrágyával. A növény körüli talaj nedvesen tartását mulcsozással segíthetjük, valamint gyakori öntözéssel. Növekedése lassú, és hat-nyolc éves korában éri el terméshozama csúcspontját.

 

A fürtös áfonya szaporítása


Ültetéskor ássunk egy 45 centiméter mély, valamint egy azonos méretű széles gödröt, és a felső talajréteget keverjük össze egy köbméter tőzeggel úgy, hogy az elérje a tíz centiméter mélységet. Állítsuk be a növényt a gödörbe, és a gyökereket fedjük le a megmaradt tőzeges talajkeverékkel.

Szilárd talaj esetében a tőzeg mennyisége egyenlő lehet a talaj mennyiségével. Az áfonyák közötti távolságnak legalább 1,5 méter, a sorok közötti pedig 3 méternek kellene lennie. Ültetés után szórjuk be 12 centiméter mélységig és 60 centiméter széles sávban, fűrészporos vagy fakérges talajtakaróval, és mindvégig tartsuk fenn a 12 centiméter mélységet, valamint a 120 centiméter szélsávot.

 

Fürtös-áfonya-palánta

 

A fürtös áfonya metszése


Az áfonyát általában nem kell metszeni az első három évben. Az erőteljes növekedés ösztönzése végett, a növény telepítését követő első és második évben távolítsuk el a megjelenő virágokat. Mielőtt megpróbálkoznánk az áfonyabokor metszésével, fontos, hogy növénytanilag is ismerjük azt.

A negyedik évben, a nyugalmi állapotban lévő növényeket március közepén kell metszeni. Ekkor távolítsuk el az elhalt és gyenge ágakat, valamint az apró rügyeket fakasztó vékony, vesszővégeket. Tisztítsuk meg a bokrot a belső ágaktól, hogy a közepét érje a fény.

Az ezt követő években, az új növekedés ösztönzése érdekében, a bokrot ritkítsuk meg az idősebb ágaktól. A magasra nőtt gallyakat vissza kell metszeni, a vékonyakat pedig el kell távolítani. A bimbók a második évi áfonyavesszők végein teremnek. Az áfonyabokrok hajlamosak kisebb gyümölcsöket teremni, amikor az ágai túlzsúfoltak. Ezért fontos, hogy ne hagyjunk túl sok virágbimbót.

Megosztás

Hozzászólások

Édenkertész válaszol

Leyland ciprus sövény foltokban sárgul, nem fejlődnek új levelek. és a levelek elkezdtek száradni, majd rövid időn belül az egész ág kiszárad. . .

A permetezés mellé tápanyagutánpótlás is jár a növényeknek!

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Oroszlanszáj

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.