5
Miért jó a fájó gyomrunknak a céklalé?
A céklalé fogyasztásának újabb előnyös hatását fedezték fel kutatók. Azt eddig is tudtuk, hogy ez a növény igen egészséges, sőt sokan még rákmegelőző hatást is tulajdonítanak neki. Most kutatók állítják: a céklalé minden eddig ismert módszernél jobban segíti az oxigénfelvételt.


A cékla eddig megismert jótékony hatása

Régóta tudjuk, hogy az emberi szervezet számos enzimje termel nitrit-oxidokat. De az a tény, hogy a gyomorban is termelődik nitrit-oxid a nyál nitritjéből, viszonylag új felfedezés. Azt azonban csak most kezdik feltárni a tudósok, hogy miként hat a gyomorra a nitri-oxid magas szintje.

Joel Petersson (Uppsala Egyetem Orvosi Sejtbiológia tanszéke) feltételezése szerint a nitrit-oxid stimulálja a gyomor nyálkahártyájának védőmechanizmusát. A gyomornak ugyanis folyamatosan meg kell újítania a nyálkahártya-rétegét. A nyálkahártyában a nitrit-oxid tágítja a vérereket, ezzel fokozva a vér átáramlását.

 

cékla-jótékony-hatása

 

Céklalével elkerülhetjük a gyomorkárosodást

Petersson állatkísérletei azt mutatták, hogy a táplálékban levő nitrát védi a gyomorfalat a fekély és azok ellen a kisebb sérülések ellen is, amelyeket a gyulladás elleni gyógyszerek okoznak az emésztőrendszerben. Fájdalom és gyulladás esetén az orvosok szokásosan rendelik ezeket a gyógyszereket, amelyeknek sajnos sok mellékhatásuk van: a gyomor- és bélrendszer vérzésétől a fekélyekig. Nitrátban gazdag növények fogyasztásával azonban elkerülhetjük a károsodást - mondja Petersson. Fontos tudni, hogy ha valaki például szájvizet használ, az megöli a baktériumokat. Ezzel a gyomra normális működését rontja, mivel a nitrit-oxid szintje jelentősen csökken.

 

céklaszeletek

 

Edzés helyett céklalé?

 

céklalé


A cékla nitráttartalma köztudomásúan magas. Arra már egy évvel korábban felhívták a figyelmet kutatók (London School of Medicine, Peninsula Medical School), hogy a céklalé csökkenti a vérnyomást. Egy újabb kutatás azonban, még ennél is nagyobb és összetettebb hatást tulajdonít a céklalének:

A céklalé növeli az állóképességet, csökkenti az oxigénfelvétel szükségletet - amit semmilyen más ismert módon, még kitartó edzéssel sem lehet elérni. Éppen ezért nagyon hasznos lehet a hosszútávfutók és más, hosszan tartó igénybevétellel járó sportot űzők számára.

A céklalé hatásának vizsgálata férfiakon

A kutatók 8 férfin vizsgálták a céklalé hatását, akiknek életkora 19 és 38 év között volt. Hat napon át napi 500 ml organikus céklalevet kaptak, majd másik 6 alkalommal feketeribizli levét. A kísérleti személyeket teszteknek vetették alá, egyebek között biciklizniük is kellett. A kutatók megállapították, hogy a céklalé hatására kitartóbban voltak képesek biciklizni, és a diasztolés vérnyomásértékük - a szív pihenésének ideje alatti érték - csökkent. Érthető hát, hogy tovább vizsgálják a magas nitrogéntartalmú növények hatását.

 

Még több céklás recept: Cékla, te csodás>>

(Forrás: Független.hu, )

értékelés