Honnan tudjuk, hogy mikor értek a zöldségek? - 3. rész

Honnan tudjuk, hogy mikor értek a zöldségek? - 3. rész
Már megállapítottuk egy pár zöldségről, hogy értek-e vagy sem, de a kertben ennél jóval több zöldséget termeszthetünk. Ebben a részben többek között a fehérrépáról, a karórépáról, a paradicsomról és a tökökről lesz szó. 

Borsó


A borsó hüvelyének teltnek kell látszania. A borsó ízletesebb, ha nem hagyjuk teljesen megérni. A borsót meg kell kóstolni, csak így állapítható meg, hogy eléggé édes-e.

 

Burgonya


Az „új" burgonya már akkor kiásható, amikor a vége virágozni kezd. A sorok széleit kell óvatosan kiásni. Az érett burgonyára várni kell, amíg a növény vége leszárad, és megbarnul. A vetés külső feléről kezdjük el az ásást, és így haladjunk befelé, vigyázva, hogy nehogy megvágjuk a burgonyát.

 

Sütőtök


Amint a tök megfelelő színű lesz, ellenőrizzük, hogy a héja elég kemény-e, és hogy a körömmel való karcolásra nem reped-e el. Nem kell túl korán leszedni, mert a belseje nem lesz narancssárga, de ne hagyjuk, hogy fagy érje.

 

 

Retek


A retek hamar érik. A gumó válla kijön a talaj fölé. Ha túl sokáig hagyjuk, keménnyé válik, és felmagzik.

 

Karórépa


A fejének körülbelül 7 cm átmérőjűnek kell lennie, általában a vetéstől számított 3 hónap múlva már lehet szedni. Jó, ha befedjük a talajt komposzttal, és akkor ássuk ki, amikor szükségünk van rá. A hideg csak fokozza az ízét.

 

 

Mángold


Akárcsak a saláta leveleknél, vágjuk le a külső leveleket és hagyjuk a közepét tovább nőni.

 

Spenót


A spenót nagyon hamar felmagzik. Vágjuk le a talaj szintjével egy irányba, mielőtt még felvirágozna.

 

Főzőtök


Fiatalon szedjük, és gyakran ellenőrizzük. A héja legyen elég puha, ahhoz, hogy körömmel bevéshessük.

 

 

Paradicsom


A paradicsomot akkor szedjük, amikor már tökéletesen piros színű, és érintésre enyhén puha. Óvatosan csavarva szedjük le a növényről.

 

 

Fehérrépa


A fehérrépa gyökerének az átmérője 5-7 cm-nek kell lennie a talaj szintjén, amikor szedésre megfelelő. Szedjük ki amint megért. Túlérés esetén fás lesz.

 

Görögdinnye

A dinnye alján levő fehér folt sárga lesz, amikor megérett. Egyesek a dinnye megveregetésével állapítják meg, hogy érett-e a gyümölcs. Amikor érett, kongó hangot ad, de ehhez gyakorlat szükséges.

értékelés