Cikória: útszéli gyomból kávé és salátakülönlegesség
Az egyik legbájosabb virágunk, és épp most nyílik. Szinte mindenki ismeri a mezei katángot vagy katángkórót, régies nevén a naputánjárófüvet, amit a fénykedvelő természete miatt kapott. 

Mezei katáng, a cikória

Az angolok szerint a mezei katáng virágai egy szomorú leány szeme színét őrzik, akinek a kedvese a tengerbe veszett.

Gyomos tarlókon, útszélen mindenhol találkozhatunk ezzel a kedves, nyári, kék virággal. Első évben pongyolapitypanghoz hasonló levelekből álló tőlevélrózsája fejlődik csak ki, majd egy évre rá akár másfél méteres magasságúra is nőhetnek hajtásai. A tányér alakú, kerek virágok több, kis nyelves virágból álló fészkek.

 

Mezei katáng, avagy az ezer hasznú cikória

 

A mezei katángnak a gyökerében az ereje

A hajnali és a korareggeli órákban nyílik. Már az ókorban is használták gyógyításra a gyökerét és a levelét. A mezei katáng gyöktörzse és hajtása a népi gyógyításban már régóta ismert drog. Leveleinek és gyökerének főzetéről Varró Aladár Béla, híres gyógyfüves azt írja, hogy a gyökeréből készült főzet tisztítja a májat, vesét, lépet, vízhajtó hatású és étvágynövelő is egyben.

A napóleoni háborúk miatt a kávészállítmányok nem jutottak el Európába, így nagyon népszerű volt a kávépótlónak használt cikóriagyökér. Belgiumban a 19. században a burgonyatermés tönkremenetelekor sokakat a termesztett salátacikória hajtásai mentettek meg az éhhaláltól.

 

Mezei katáng, avagy az ezer hasznú cikória

 

A termesztett változatok mára már elterjedtek szerte Európában. A vad fajból nemesített cikória szárított és pörkölt gyökeréből készül a cikóriakávé. (A katáng latin neve Cichorium) A koffeintartalom csökkentése miatt gyakran keverik valódi kávékhoz. Nemesítésekor egyre húsosabb és fehérebb levelek kikísérletezésére törekszenek, amelyek már nem keserűek. Ilyen például az Észak - Olaszországból származó radicchio.

 

Mezei katáng, avagy az ezer hasznú cikória

Cikóriasaláta - saját kertből

Magját nyár elején vessük el, napfényes helyre. Rendszeresen öntözzük, kapáljuk és egyeljük. Az étkezésre alkalmas cikóriasaláta hajtatása októberben kezdődik. Szedjük fel a gyökereket, majd a körübelül 4 cm átmérőjűeket kiválogatva állítsuk egy vödörbe. A gyökerek köré terítsünk nedves, homokos-földet, locsoljuk majd takarjuk le fekete fóliával. A gyökerek 2-3 hét alatt kihajtanak és friss, fehér rügyeket nevelnek, amik már étkezésre alkalmasak.

Megosztás

Édenkertész válaszol

Hogyan kell leválasztani lepkeorchideán szárán fejlődő kis növénykét?

Meg kell várni, amíg a gyökerek megnőnek kb. 5-8 cm hosszúra. . .

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

óriásvirág

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Egy csodás palackkert tulajdonosa lehetsz

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.